Felhívás!

Fontos embert vesztettünk

Fontos embert vesztettünk Kovászna megye

Claudiu Năsui, az USR–PLUS bukaresti képviselője Facebook-oldalán osztotta meg pártja mandátum-becslését, pártok és megyék szerinti lebontásban.

Az USR–PLUS számításai szerint az RMDSZ-nek 21 képviselője és 9 szenátora lesz az újonnan megalakuló parlamentben, vagyis ugyanannyi, mint az elmúlt négy év során. Kovászna megyéből az eddig három helyett négy képviselő juthat be RMDSZ színekben, vagyis: Miklós Zoltán, Kön­czei Csaba, Benedek Zakariás és Gál Károly, és egy szenátor, akárcsak az elmúlt négy évben, az pedig a listavezető Fejér László Ödön lesz.

Benkő Erika korábbi képviselő a Facebookon ismertette a helyzetet. „Sajnos a választások után úgy alakultak a dolgok, hogy Háromszéken nem volt elegendő szavazat a második szenátori helyhez, ennek eredményeképpen én nem jutottam be a román szenátusba. Mindazonáltal biztató az, hogy a háromszéki embereknek továbbra is erős képviselete lesz a román parlamentben. Jómagam a továbbiakban is vezetni fogom a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot, és ahogy elnézem a kialakuló politikai viszonyokat, a szolgálatnak az elkövetkezőkben nagyon sok munkája lesz. És visszatérek a kedvenc munkámhoz, a politikai ta­nács­adáshoz egy ikonikus politikai személyiség mellett, aminek szívből örülök.

Kérem, kövessék a Facebook oldalamat a továbbiakban is, mert a továbbiakban sokkal kötetlenebbül fogok a politikáról beszélni, véleményt mondani.”

Ami viszont rossz szájízt hagyhat az RMDSZ-t büntetni akaró, a választásoktól távolmaradókban az, hogy a visszaosztás nyomán a második szenátori helyet Kovászna megyében a parlamentbe frissen bejutott ultranacionalista AUR szerezheti meg. A pártnak várhatóan 33 képviselője és 14 szenátora lesz összesen a román parlamentben.

Az AUR Kovászna megyei szenátori listáját Ionuț Neagu kézdivásárhelyi mérnök vezeti, akinek a Facebook-oldalán az szerepel, hogy Londonban él. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 9., 8:32
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nagyon sajnálom, hogy nem jutott be a szenátusba, jobb lett volna ha a képviselői listán marad biztos befutóként, hiszen négy évvel ezelőtt is elúszott a második szenátori hely.

  • User
    Dátum: 2020. december 9., 8:48
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Mindenrol csak ti tehetek – maskor ast kell nezni hogy valamit csinalni is kellene a negy ev alatt azok szamara is akik ratok utik pecsetuket nem csak onmagatoknak.
    Minden valasztas utan elfordultok a valaszto nagykozonsegtol es negyevente konyorogtok hogy ratok szavazunk.Halatlan az egesz banda.

  • User
    Dátum: 2020. december 9., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: 33

    Kedves holgyem, mar kikerem magamnak de ne a valaszto polgarokat hibaztassa mert nem mennek el szavazni ezzel buntetve az rmdsz-t hanem gondolkodjanak el hogy mi annak az oka , hogy 1994-,2000-2004 -es valasztasokon a magyar megyek az elen voltak a leadott szavazatok szama szerint, 2020 ban pedig a kullogok kozott vagyunk jobbik esetben kozeptajt de nagyon messze az elvonaltol! Mindez nem azert tortenik mert nem lenne fel ora szabad ido szavazni hanem egyszeruen az rmdsz valamit nagyon elkurt!!! Amikor majd ezt rendbehozzak akkor megyunk szavazni de ha nem tortenik valtozas ez csak roszabb lesz !!

  • User
    Dátum: 2020. december 9., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nem tudok ki volt és miért fontos vagy fontosabb de Erika messze Ödön előtt van minden szinten. Sajnálom, hogy nem jutott be. De így majd Ödön alsóházromszéknek is összehoz egy tehén szövetkezetet….mert valamit valamiért

  • User
    Dátum: 2020. december 9., 14:30
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Jó volna véget vetni a választók hibáztatásának, politikusaink pedig higgyék már el, hogy az emberek 70 %-a nem hűlyegyerek ! Inkább nézzenek kicsit magukba, és szabaduljanak meg arroganciájuktól és nepotizmusuktól. Az sem ártana, ha már most elgondolkodnának azon, hogy négy év múlva, hogyan szervezik meg az előválasztásokat, mert nem mindig lesz román részről ilyen alacsony részvétel, és akkor tényleg képviselet nélkül maradhat a magyarság.

  • User
    Dátum: 2020. december 9., 18:51
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Embert ??? Isten őrízz ,hiszen Erika él . Elveszett egy szenátori széke a RMDSZ-nek .Na és ? Tőbb is veszett Mohácsnál . Tessék jobban teljesíteni RMDSZ ,hogy legyen kedve a jónépnek szavazni. Majd 4 év múlva visszaszerezzük . Ha majd megérdemlitek .

  • User
    Dátum: 2020. december 10., 11:02
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hát én nem tudom hogy ki ez a Benkő Erika, de az biztos hogy az elmúlt 4 évben hallani se lehetett róla, a falusi polgármesterek meg a nevét se tudták, nemhogy valamit tett volna értük, én se szavaztam volna rá csak ha kihuzom érvénytelen a szavazatom.