Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos a városimázs

Fontos a városimázs Kovászna megye

Automata gépkocsimosó építéséhez adták beleegyezésüket Barót város tanácsosai. Erre azért volt szükség, mert a mosó a Transloc helyi szállítási vállalat területén épülne meg, a vállat pedig a polgármesteri hivatal hatáskörébe tartozik.

Lázár-Kiss Barna polgármester szerint a beruházást azért érdemes támogatni, mert ha megépül az autómosó, általa javulni fog a város nyugati bejáratának összképe, amúgy pedig helyi vállalkozó építi, aki a területet bérelné a Transloc-tól.
Miután szóba került a város arculata, az elöljáró felvetette, hogy el kellene költöztetni a majdnem a városközpontban található buszállomást – melyet egyébként szintén a Transloc üzemeltet –, ehhez vár ötleteket. Ő a város szélét javasolta, ahol a szállítási vállalat telephelye is található.
– Ritka az olyan városi település, amelyiknek a központjában az állomás megálló. Ha meggondoljuk, akkor az ingázó diákoknak a város szélétől sem kellene nagyobb távolságot gyalog megtenniük, mint amennyit jelenleg megtesznek a buszmegállótól az iskoláig – érvelt a polgármester, hangoztatva, hogy az állomás elköltöztetésének kérdése nyitott, a tanácsosok is fontolják meg. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük