Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos a stabilitás

A közszolgálatban úgy nem lehet hatékonyan dolgozni, hogy gyakran cserélődnek az emberek, hisz a nagy projektek átfutási ideje – jó esetben – nyolc-tíz esztendő – hangoztatta tegnapi sajtóértekezletén Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke ezzel indokolta, hogy az RMDSZ bizalmat szavaz a közszolgálati vállalatok vezetőinek a tanácsban.

Ambrus József 2008-ban „ásta bele” magát a hulladékgazdálkodás témakörébe, mára az ország egyik első szakembere (akit nem mellékesen tavaly az „év zöld emberének” választottak Romániában), azóta sikeresen vezette a lécfalvi integrált hulladék-feldolgozó létrehozását a pályáztatástól a kivitelezésig.
– Ez egy csapatmunka, itt egyedül nem mégy semmire, keményen megdolgoztunk azért, hogy Kovászna megye az „asztalfőre” kerüljön, a szakma meghallgatja véleményünket, tapasztalatainkat – mondta Ambrus.

Hirdetés
Hirdetés

A korábbi vízügyi igazgató, Kovács Ödön „oda-vissza” ismeri a megyét, és ez hasznos tapasztalat volt az Út és Híd Rt. irányításában, amely 12 évvel ezelőtt nulla piaci részesedéssel a „felszámolás határán” volt, mára tényező lett a piaci versenyben és több mint száz családnak ad kenyeret.

– Hogy hosszú távban gondolkodunk, azt az is jelzi, hogy Romániában példátlan módon kőbányát vásároltunk, mert lehet, hogy nem lesz pénzünk, de lesz felhasználható vagy akár eladható kövünk – magyarázta a megyemenedzser.

A baróti Váncza Tibor azért szeretné „tudásával, tapasztalatával, és szakértelmével” segíteni a megyei tanács munkáját, mert itt mindig volt „ötlet, terv és vízió”.

Fazakas András Levente „kezében van” az a több mint százmillió eurós pályázat, amellyel 500 kilométer vízvezetéket és 150 kilométer csatornát építenek, így a mostani 55-ről 95 százalékra emelik a megye hálózativíz-ellátássát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük