Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fontos a közös kiállás

Fontos a közös kiállás Kovászna megye

Nyílt levéllel és sztrájkkal tiltakoztak a vendéglátósok amiatt, hogy a hatóságok mellőzik az elvárásaikat, és nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy ők tartják életben a gazdaság egyik legfontosabb ágazatát.

Megelégelték a szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazat képviselői, hogy túl sok olyan szigorú szabályozást vezettek be, amely közvetlenül érinti őket, illetve, hogy a kormány továbbra sem engedi megnyitni a belső tereket, sőt újabb és újabb rendelkezéseket hoznak, amelyek nehéz helyzetbe sodorják őket. Az ágazat képviselői országos szinten sztrájkot szerveztek szerdán, ugyanakkor nyílt levelet is megfogalmaztak, amelyben közlik, hogy a teraszok megnyitása nem járult hozzá a fertőzésszám növekedéséhez, és a szabályok betartásával az éttermek is kinyithatnának. Azt kérik a kormánytól, hogy minél előbb tegye lehetővé az éttermek belső tereinek a megnyitását.

Hirdetés
Hirdetés

Az akcióhoz sepsiszentgyörgyi vendéglátósok is csatlakoztak, ki ahogyan tudott.

A Gado Bistro tulajdonosa, Doci Lóránt megkeresésünkre elmondta: későn értesült a sztrájkról, és nem egyeztetett a helyi kollégákkal, így fizikailag nem tudták megoldani a tiltakozást. Elsősorban a foglalásaik miatt, amelyek a sztrájk időpontjára – délután 17–18 óra között – voltak ütemezve, viszont a petíciót aláírta kollégáival együtt, hiszen közös érdek, hogy visszaálljon a normalitás az ágazatban. Ugyanez a helyzet állt fenn a Tein Teaháznál is, ahol Ádám Szabolcs tulajdonos jelezte, a sztrájk nem valósult meg, de a nyílt levelet aláírták.

Berszány Botond, a Bertis cégcsoporthoz tartozó Szent György Pince vezetője szintén fontosnak tartja a kiállást a jelenlegi helyzetben. Mint mondta, jó ötletnek tartja, hogy hangot adnak véleményüknek a vendéglátósok civilizált, de látványos formában is, ezért csatlakoztak a kezdeményezéshez. Bár nem készültek molinókkal és nem is volt az a nagy sztrájk Sepsiszentgyörgyön, mint a fővárosban vagy a nagyobb városokban, de fontos a megnyilvánulás minden formája. Az étteremvezető azt is elmondta: amennyiben a következő hetekben sem változtatnak a szigorú szabályozáson, felkészültebben csatlakoznak az országos akciókhoz, hiszen ellehetetlenítik így a vállalkozások jövőjét. Berszány Botond szerint a legszörnyűbb forgatókönyv az lesz, ha az ősz és a hideg idő beköszöntével sem nyithatnak meg az éttermek belső terei, ugyanis akkor ismét fel kell függeszteniük a tevékenységet.

Az ágazatban országos szinten mintegy 400 ezer alkalmazott dolgozik, akiket munkavállalásukban, fizetésükben, munkaidejük csökkentésében is érintenek a rendelkezések. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások