Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Folyik a tarvágás

A Magyar Polgári Párt (MPP) továbbra is kitart amellett, hogy indokolatlan a Szemerját védő pacéi erdő kivágása. Nagy Gábor Levente sepsiszentgyörgyi elnök azt mondja: nem az egészségügyi és gyérítő vágást, hanem a tarvágást ellenzik.

Az MPP vezetője kifejtette: a sajtóból értesültek, „mert meghívót nem kaptak” arról a megbeszélésről, ami a sajtó jelenlétében a Pacén zajlott. Ezt annál is jobban furcsállta, mert – mint emlékeztetett – Antal Árpád szemrehányást tett az MPP-nek, hogy „miért a sajtón keresztül kommunikál, de úgy látszik, hogy jobbat a polgármester sem tud”.
Nagy Gábor a Székely Hírmondóban és a Háromszékben megjelent tudósításokban „több ellentmondást” vélt felfedezni. Antal Árpád polgármester például korábban azt nyilatkozta, hogy a város „nincs rászorulva” a fából befolyó jövedelemre, később viszont azt ecsetelték, hogy egymillió eurós bevételük van a faeladásból. Akkor vagy nem tétel egymillió euró a városnál, vagy nem teljesen logikus, amit mondanak – vélte Nagy Gábor.

Székely László erdőmérnök, az önkormányzat birtokában levő erdőket kezelő Hatod Magánerdészet vezetőjének fellépését „arrogánsnak” minősítette, és azt mondta: nem felel meg a valóságnak, hogy az üzemterv megváltoztathatatlan, mert erre augusztus 22-ig lehetőség lett volna. Ennek bizonyítására a módszertan két példányát mutatta be, amelyek közül az egyik (amely augusztus 22-ig volt érvényes) megengedte volna a módosításokat, beleértve a kitermelendő famennyiség csökkentését is.
Nagy indokolatlannak találta az erdőmérnök „agresszív fellépését”, amely szerint „politikusok ne szóljanak bele szakmai dolgokba”, mert ő egyszerű szemerjai lakosként – aki történetesen egyik politikai párt tagja – indította erdővédő kampányát.

Bár vitatkozhatunk a meghatározáson, a mérnök által hangoztatott tétel, miszerint „öt év múlva erdő lesz ezen a területen” erősen túlzásnak tűnik, hogyha erdőn egy olyan területet értünk, ami védelmet nyújt(hat) egy városrésznek – vélekedett Nagy.

Az MPP elnöke szerint félrevezetik az embereket.

– Továbbra is tagadják, hogy tarvágást végeznek, pedig a Pacé hátoldalán lévő munkaterületen csak a bokrok maradtak meg, tehát nem gyérítnek, nem egészségügyi vágást végeznek, hanem kivágnak minden fát – jelentette ki kezében bizonyító fényképekkel Nagy Gábor.

– Nyomatékosan kérjük, hogy a Pacé oldalán állítsák le a favágást, hogy ne kelljen élőlánccal megvédenünk az erdőt – kongatta meg a vészharangot Nagy Gábor, aki tavasszal, alig három nap alatt, több mint háromszáz aláírást gyűjtött a környéken lakóktól az erdő védelmében.

Amint ismeretes, október végén a városháza azt közölte, hogy a Pacé oldalában levő erdő elérte a vágásérett kort, az öthektáros területen levő körülbelül 150 éves erdőt a tízéves üzemtervben feltüntetett menetrend szerint progresszív vágással kivágják. A hivatalos indoklás szerint egy parcellán elindított vágást véglegesíteni kell, miután a kivágandó famennyiség bekerült egy országos informatizált nyilvántartási rendszerbe.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 30., 9:25
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Szekelynek es a legtobb erdesznek fakitermelesi magancege van . Ezeknek nem erdekuk ,hogy az erdot vedjek ! Fo a jovedelem ! Az allam kecskekre bizta a kaposztat !