Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fogyasztóvédelmi világnap

Március 15-e a fogyasztóvédelmi világnap, amikor a vásárlók jogaira hívják fel a figyelmet, amelyeket olykor nem ismernek el a kereskedelmi egységek. A kihágásokat minden esetben jelenteni kell, figyelmeztet a fogyasztóvédelem.

A nyolc jog (biztonság, információ, választáshoz való jog, képviselet, alapvető szükségletek, kárpótlás, oktatás, egészséges környezet) együttesen a fogyasztóvédelmi irányelvek erősítését szolgálja világszerte. Háromszéken minden hónapban ellenőrzik a különböző vállalkozásokat, kereskedelmi egységeket, de a vásárlói panaszokat is kivizsgálják – mondta Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgató. Legutóbb, a különböző étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos panaszokat vizsgálták meg. Mint mondta, a felügyelők megvizsgálják a termék eredetét, összetételét, forgalmazását, de a bemutatásukat, reklámozásukat is.

Néhány érdekességgel is szolgált: előfordult, hogy valaki azért jelentette fel az egyik üzletet, mert bankkártyával nem engedték cigarettát vásárolni! Az üzlet tulajdonosa ezt azzal indokolta, hogy másképp nem érné meg cigarettát árulni, hiszen a dohányáru értékesítésekor egy-egy doboz után 4 százalékos árrést lehet elérni, a bank pedig 1,7–2,5 százalékkal dolgozik, így az üzletnek majdnem semmi nem marad. Mindez törvénytelen, a vásárlónak joga van bármit vásárolni készpénzzel vagy bankkártyával, mondja a fogyasztóvédő.

A lejárt szavatosságú vagy romlott termék mellé kell vinni a pénztárjegyet is, ezek alapján kezdeményeznek eljárást az üzlet ellen, és a termék árát is visszafizettetik a vásárlónak. Fontos, hogy mindig közöljük a panaszt elsősorban az üzletvezetővel, vagy hívjuk az ingyenes fogyasztóvédelmi vonalat, a 0800.080.999-es telefonszámot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások