Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fociturnéra készülve

Fociturnéra készülve Kovászna megye

Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere kérdéseinkre elmondta, hogy két éves terv valósul meg idén, ugyanis, ha minden ütemterv szerint halad, akkor szeptemberben átadják az új műfüves focipályát.

Hirdetés
Hirdetés

Az elöljáró rámutatott, hogy a településnek elég rég nincs hivatásos focicsapata, de az a tapasztalat, hogy nagy az érdeklődés, sokan játszanak a már meglévő pályán, illetve több csoport más településekről is eljön futballozni.

– Kérdőívezések során több alkalommal megfogalmazódott, hogy igény van egy újabb, műfüves pályára, hogy a fiataloknak ne kelljen más településekre menniük, ha edzeni, játszani szeretnének. A tervek már 2 éve elkészültek, de az anyagi forrásokat a kivitelezésre csupán idén sikerült beszerezni a Kovászna Megye Tanácsa támogatásával – részletezte Demeter.

A munkálatok 300 ezer lejre rúgtak. Öltözőket, tusolókat is kialakítanának a helyszínen, csupán az anyagiak váratnak még magukra.

– Tervek szerint szeptemberben avatjuk fel a pályát: egy fociturnét szervezünk a környékbeli csapatokkal. Jól haladnak a munkálatok, a szeptemberi határidő reális. Pozitívak a visszajelzések, a személyes találkozásokon is hangoztatták a fiatalok, hogy örülnek az új pályának – összegzett a polgármester. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük