Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fizetés és munka nélkül

Júniusban nem kapta meg a bérét a kovásznai Textile Blue Wash textilüzem munkatársainak szinte fele, aztán, hogy a helyzet még tovább bonyolódjon, a gyár vezetői szó szerint kizárták az összes alkalmazottat a létesítményből.

Hirdetés
Hirdetés

Múlt csütörtök óta nem tudnak bemenni és dolgozni a brassói székelyhelyű cég kovásznai kirendeltségének épületébe az alkalmazottak, mert egyik napról a másikra a tulajdonosok lecserélték a lakatokat, és kamerákat szereltek az épületre.
Benkő Zoltán termelési vezetőtől megtudtuk: a baj kisebb mozzanatokkal kezdődött. Először is június 11-től a cég Brassóból nem küldte el azokat a rajzokat, amik szerint a munkások szabhattak volna. Azt, hogy miért nem, maga sem érti, hiszen anyag van a telepen, tudomása szerint 9 ezer nadrágra való lenne, de valamilyen okból a rajzok elmaradtak, s ennek hiányában új vonalban nem dolgozhattak – viszont a betervezett 344 nadrágot még elkészítették. Hiába kérték a további rajzokat, azok nem érkeztek meg. Tudniillik a kovásznai részlegen készítik a nadrágokat, s ezeket utóbb Brassóba szállítják, festésre.

A következő pofon akkor érte a munkásokat, amikor a közel 70 alkalmazottból a június 15-ei fizetésnapon 27 személy nem kapta meg a bérét… Aztán, amire észbe kaptak volna, csütörtökön, június 27-én hiába próbáltak bemenni a munkahelyre, nem tudtak, mert egyik napról a másikra, bármiféle figyelmeztetés nélkül a kirendeltség kapuján a lakatokat lecserélték, kamerákat szereltek fel, és szó szerint senki sem tudott bemenni az épületbe.

Benkő elmondása szerint a megdöbbent munkások telefonon hívták a cég vezetőségét, (Brassóban van a székhelye), azonban senki sem állt szóba velük. Nem értették, hogy mi történik, de eleget téve a törvényességnek, jelenléti névsort írtak, és csütörtökön 11 óráig álltak a kapu előtt, várva, hogy valaki szóba álljon velük – de semmi sem történt.
Pénteken ismét kimentek, akkor is ugyanez a helyzet fogadta őket, így még aznap jelentették a történteket a munkafelügyelőségen.

A cég idéntől működik Kovásznán. A munkások többsége kovásznai, míg a többiek a környékről járnak be. 8 órás műszakban dolgoztak 7-től 15.45-ig. Benkő megjegyezte, nem tudja mire vélni a kialakult helyzet, hiszen ezidáig a cég mindig rendesen és időben fizette az alkalmazottakat, és a rajzok is a megfelelő ütemben érkeztek.

Nem tudva, mi lesz a helyzet folytatása, pénteken azt mondta Benkő, hogy a törvényes lépéseket betartva még ma, hétfőn is kimennek a zárt kapuk elé, nem egyébért, de ha három, egymást követő munkanapon nem jelennek meg, akkor a cég felbonthatja velük a munkaszerződést.
Pénteken megpróbáltuk elérni a cég vezetőségét is, azonban az elérhetőségként megadott, Brassóba szóló vezetékes telefonszám már be sem csengett.

Tegnap Benkő Zoltán termelési vezető jelezte a lapunknak, hogy értesülései szerint hétfőtől újra mehetnek dolgozni. Hogy az elmaradt fizetésekkel mi lesz, illetve valóban be tudnak-e menni a munkahelyre, arra még visszatérünk. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások