Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fertőzött lóhús miatt vizsgálódnak

Fertőzött lóhús miatt vizsgálódnak Kovászna megye

Háromszékre nem került a Listeria baktériummal fertőzött lazacból: ennek apropóján érdeklődtünk az ilyenfajta riasztásokról, fertőzött élelmiszerekről, illetve az idevágó eljárásokról, óvintézkedésekről. Kiderült, nemrég fertőzött lóhús miatt riadóztatták az illetékeseket.

Hirdetés
Hirdetés

Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos elmondta, havonta átlag két riasztást kapnak országos szinten különféle fertőzött élelmiszerek miatt.

– Uniós, illetve ennek keretében országos gyorsriasztási rendszer működik, itt a mi tevékenységünkhöz fűződő termékekkel kapcsolatos rendellenességeket jelezik. A riasztásokat 48 órán belül kell orvosolnunk. Jelen pillanatban – részben Háromszékről is származó – nehézfémmel fertőzött lóhús miatt zajlanak vizsgálatok. A lóhúst külföldre szállították, nem itt került fogyasztásra – tette hozzá.

A vegyszerek, a baktériumok mérge a hosszú távú fogyasztás során kumulálódik a szervezetben, így keletkeznek a nagyobb gondok – nyugtatott a megyei főállatorvos, elárulva, hogy ő leginkább a helyi termékeket vásárolja. Ezek megbízhatóbbak, mint a világ másik sarkából érkező élelmiszerek, mert azoknál „az állandó minőség megtartása érdekében, a piaconmaradás miatt biza előkerülnek a vegyszerek”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások