Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felszámolás alatt a bérlő cég

Felszámolás alatt a bérlő cég Kovászna megye

Nemcsak a halászok, hanem egy város lakossága hördült fel, amikor pár napja, a melegebb idő beköszöntével és a jég olvadásával ezernyi haltetem került felszínre a sepsiszentgyörgyi Állomás negyedi tóban és környékén. A siralmas látványnak van-e felelőse, mi lesz ennek a valaha virágzó, eleven, sokak számára kellemes emlékeket ébresztő tónak a sorsa? – kopogtattunk az illetékes hivatalokban.

Nemcsak mi jártunk olvasók jelzésére a helyszínen, tegnap délelőtt a mostani tulajdonos, a polgármesteri hivatal képviseletében Tóth-Birtan Csaba, illetve a vízügyesek és az állategészségügy, sőt a környezetvédelmi őrség képviselői is kijártak felmérni a helyzetet. A döglött halak ugyanis hamarosan bomlásnak indulnak, sürgősen közbe kell lépni. A környezetvédelmi őrség egyhetes határidőt adott a városházának, hogy kitakarítsa a tavat, tájékoztatott Jakabos Rozália felügyelő, aki azt is elmondta, a tó környékén bőven leledző szemét eltakarítására is már két ízben felszólították a várost, és az eleget is tett kötelezettségének, a szemét azonban újratermelődik. „A mentalitáson kellene változtatni, ami időigényes, de haladunk” – bizakodott Jakabos Rozália.

Arról, hogy miként jutott a tó ebbe a siralmas helyzetbe, gazdag élővilágának pusztulásához, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta: a tavat még a szocializmusban létesítették, mikor olcsó volt az áram, most azonban igen drága a fenntartása, ezért partnereket kerestek a működtetéséhez. Pár éve a Lengyel József nevéhez köthető, halászattal foglalkozó cég telepítette be a tavat halakkal, akinek a szerződése mintegy 3 éve szűnt meg, a következő bérlő azonban (ugyanaz, amely a kökösi Natura Parkot is működtette; a cég felszámolás alatt áll) nem teljesítette vállalásait, nem fektetett semmit a tó karbantartásába, de még a bérleti díjat sem fizette, ezért beperelték, és a szerződés felbontását kérték a törvényszéken. Ezt idén január 6-án mondta ki a bíróság, de amíg ez meg nem történt, addig a városi költségvetésből nem fordíthattak pénzt a tó feltöltésére. Elsődlegesen az vezetett ugyanis a környezeti katasztrófához, hogy nem szivattyúztak vizet az Oltból a tóba, hogy annak megmaradjon egy aránylag normális vízszintje, a kemény tél alatt a tó teljesen, az aljáig befagyott, a halak (kagylók, békák) oxigén nélkül maradtak.

Hogy mi lesz a továbbiakban? Kitakarítják a haltetemeket, aztán majd elgondolkodnak azon, mi legyen a további szerepe a tónak – mondta Tóth-Birtan, valószínűsítve, hogy annak halastóként való működtetése a továbbiakban nem jöhet számításba.
Tegyük hozzá, a tó jelenlegi állapotával „szép” összhangban a közepén levő szigetecskén is romosodik egy faépítmény, amely azonban magántulajdonban van. A város többször tett ajánlatot a tulajdonosnak, meg szerette volna vásárolni a szigetet, de nem tudtak az árban megegyezni. Kérték az ingatlan újraértékelését, de ha a továbbiakban sem jutnak dűlőre, akár a kisajátítás is szóba jöhet – tekintett az egyelőre még bizonytalan jövőbe az alpolgármester.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. március 14., 7:24
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ngyon jol tudtak hogy mi tortenik. Szegyen es gyalazat. Hasonlo a Tiszaai cianyszennyezessel. Vajon ki lesz a hibas. Akik ottjartak biztos nem.

  • User
    Dátum: 2017. március 14., 8:37
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Megint évekig húzzák az időt? A szigetet hagyják annak akié, a tavat attól még fel lehet tölteni, és minél hamarabb. Ha január 6,-a óta a városé akkor eddig mit csináltak? Most ébredtek fel téli álmukból?