Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felrázni a Csipkerózsika-álomba zuhant várost

Felrázni a Csipkerózsika-álomba zuhant várost Kovászna megye

Héjja Tamás, azaz Tamaka, már több éve Angliában dolgozik, de ennek ellenére sokkal többet tud szülővárosáról, Kézdivásárhelyről, mint sokan, akik ott élnek. Ennek gyakorlati haszna is van, hiszen az által működtetett Kézdivásárhelyi Infó Centrum oldalon minden helyi esemény fellelhető, mármint az a kevés, ami van.

Aki azt hiszi, hogy az által meghonosított, és minden évben megszervezett Újévi meleg étel elnevezésű megmozdulás azért jött létre, hogy a város rászorultjait ingyen ebédben részesítse, az téved. Ez csupán egyik hozadéka volt, de nem ez volt, és mai napig sem ez a meghatározott célja.

„A kézdivásárhelyi közösségi élet hiánya, és ezen belül a város pangó főtere, a szellemváros-érzet volt az, ami arra késztetett, hogy ez a megmozdulást megszervezzem” – mondta el lapunknak Héjja Tamás. – Minden újévben utcabált szerveztek, hol itt, hol ott, aztán ha kimozdultál a nagyvilágba, vagy netán bekapcsoltad a tévét, és mutatták, milyen nagy buli vannak, aztán itthon, ha kimentél a központba, csak azt láttad, hogy mindenki piciben nyomja, egy kis tűzijáték, petárdák. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy szervezzek valamit újév környékén, valami nagyon egyszerűt, nem a nagy showra helyezve a hangsúlyt, egy olyan alkalmat, ahol az ismerősök összefuthatnak, egyet falnak, melegednek, egy jó szót szólnak egymáshoz. És működött, mai napig működik”.

Működött január 7-én délután is, hiszen a főtéren kisebb baráti csoportosulások verődtek össze, az emberek beszélgettek, falatoztak, a Zöld Nap Egyesület önkéntesei pedig kitartóan mérték a finom, kolbászos lencselevest. A melegétel-osztás 15 órakor kezdődött, és sötétedésig tartott. Olyanok is akadtak, akik csak beszélgetni jöttek ki, a szívből jövő ételadagot pedig felcsomagolva vitték haza. A kezdeményező sürgött, forogott, beszélgetett, fotózkodott, mindenkihez volt egy jó szava.

„Elégedett vagyok az idei akcióval is, és mindig elégtétel, ha megszervezhetem. Az ember készül, vannak elképzelései, nyilván ezek menetközben változnak, de már pusztán az jólesik, hogy közeli ismerősök, barátok ajánlják fel a segítséget, hogy be szeretnének kapcsolódni, mert azt mutatja, van értelme” – hangsúlyozta.

Szavait felhívásként is lehet értelmezni, Héjja Tamás várja azok jelentkezését, akik szívesen társulnának, akik hasonlóan gondolkodnak, mert talán közösen könnyebb felrázni a Csipkerózsika-álomba zuhant várost.

„Számomra rendkívül fontos, hogy sikerül kimozdítani az embereket, ki a gépek, tévék, és most, amikor mindenki siet, sikerül egy szombat délután megállni egy szóra” – nyomatékosította ismételten céljait.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. január 9., 15:19
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Kedves , Tamás a világon minden kisvárosban van a napnak olyan szakasza mikor csend honol a településen . Talán ez így van jól mert a lakóknak van családjuk akivel jó együtt tölteni pár csendes órát. Kézdivásárhelyen van mozgás és esemény is ( kulturális , sport stb) egész évben bőven . Természetesen lehet több sőt kell is , persze fejlődni is kell a gazdasági téren is sokat . Mi akik itt maradtunk ennyit tudtunk eddig de dolgozunk rajta , hogy fejlődjünk gazdasági , közössègi téren egyaránt . Persze szép kezdeményezés az öné is de nem oldja meg a város és az itt élők gondjait ( még az a néhàny ,, rászorulóét” se aki elfogad két töltött káposztát), mert annyi lehetőséget kínál így is ez a város , hogy aki akar vehet magának akár többször is egy évben. Maradok tisztelettel egy szellem aki jól érzi itt magát ( néha tesz is érte , hogy mások is) !!

  • User
    Dátum: 2023. január 9., 17:03
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ha ezt mondta a szervező, akkor maradjon Angliában. Dicséretes a szervezése, de a duma az sértő az itthon élőkre. Akik nem a könnyű, hanem a nehezebb utat választották. Nem a gyarmattartók szolgáiként néhány óráig villognak , hanem létükkell járulnak hozzá, hogy ne Csipkerózsika legyen a város. Így a kritikájuk valójában nulla. Néhány óra az évből egy töredék.