Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felmentés alapfokon

Felmentés alapfokon Kovászna megye

Első fokon felmentette a vádak egy része alól a bukaresti táblabíróság pénteken a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Sajátos, ízig-vérig balkáni az ítélet: napra pontosan annyi börtönbüntetést kaptak, amennyit vizsgálati fogságban, illetve a házi őrizetben töltöttek. Ez egy kétélű fegyver: ha belenyugszanak a sorsukba, akkor életük végéig bélyeget viselnek, ha meg fellebbeznek, akkor megtörténhet, hogy súlyosbítanak az ítéleten.

Bekét és Szőcsöt azzal gyanúsították, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben.

A bíróság mindkettejük esetében az első vádpontnál a büntetőjogi besorolást az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérletre (illetve felbujtásra) változtatta, majd ezen vádpontok alól felmentette őket. A kiszabott büntetést végül a pirotechnikai eszközökkel kapcsolatos második vádpont miatt szabták ki rájuk.

Beke István felesége, Csilla asszony a pénteki tárgyalásról nagy meglepetésünkre annyit mondott: nem voltak a fővárosban, mivel korábban azt mondták nekik, hogy az ítéletet a világhálón közlik, nem lesz tárgyalás. Emiatt egész nap az igazságügyi minisztérium portálját bújták. Időközben a Mediafax és az Agerpres hírügynökségek hozták a pár soros hírt, hogy Bekééket részben felmentették, de a táblabíróság internetes oldalára csak este került fel a végzés. Csilla szerint férjét pénteken 20 órakor rendelték be a rendőrségre, ahol közölték, hogy véget ért a hatósági felügyelet, szabad ember.

A táblabíróság a btk. előírásai szerint elrendelte több tucatnyi F3-as kategóriájú pirotechnikai eszköz visszatartását, és további F2-es minősítésű petárdák és tűzijátékok lefoglalását, ezeket a 02571-es számú jegăliai katonai egységnek adták át megőrzésre. Beke István több maroktelefont, SIM-kártyákat, adathordozókat és merevlemezeket, 18 zeneszámot tartalmazó HVIM Magyar Ellenállás – Hit, hűség, bátorság CD-t kap vissza, még azt is leírták a végzésben, hogy hány zeneszám van a lemezen.

Szőcs Zoltánnak szintén különféle adathordozókat és merevlemezeket, és Igazságot, illetve Kárpátia III. feliratú CD-ket és DVD-ket szolgáltatnak vissza. A bírók ugyanakkor úgy ítélték, hogy a HVIM-nek és a Szent László Serege Egyesületnek fasiszta, rasszista és xenofób jellege van, s így ennek tükrében elrendelték 23 darab háromszög alakú árpádsávos vászondarab, kilenc darab Trianon 1920 vászonkitűző és három 64-es feliratú öntapadós visszatartását. Szintén a hatóságoknál marad Szőcs Csongornak és Zoltánnak a Toroczkai Lászlótól kapott oklevele, Wass Albert-könyvek, HVIM-es népszerűsítő kiadványok, vármegyés diplomák, árpádsávos zászló és más egyéb „veszélyes” kiadvány, illetve tárgy. A végzés tíz-tíz ezer lej perköltség kifizetésére is kötelezi az érintetteket, ugyanakkor a végén írja, hogy a döntés megfellebbezhető.

Beke Csilla érdeklődésünkre kifejtette: az indoklás elolvasása után teszik meg a következő lépéseket. Az első fokú ítélet ellen a legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 10., 7:58
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A Wass Albert-könyveket miért tartják maguknák a román hatóságok? Nekem olyan sorozatom van, amit romániai kiadó adott ki pár évvel ezelőtt. Ezek szerint Wass Albertet ki lehet adni, de olvasni már tilos?

  • User
    Dátum: 2017. április 10., 9:19
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Elengedtek mert tudtak mar az elejen,hogy nem bunosok,de belyeget nyomtak rajuk,hogy ne kelljen karteritest fizetniuk a meghurcoltatasukert.A kerdesem csak az volna,hogy hol van az UDMR,aki ugyebar a „magyarok vedoangyala” Romaniaban,hiszen mindeg azt hangoztatja,hogy ok a magyar kissebbseg vedelmere alakult part aki ovja es vedelmezi a romaniai magyar kissebbseget.Szerintunk sehol nincs ebben az ugyben es meg sok mas ugyben sem ahol valoban vedelmezni kene a magyarokat.Ez az ugy nem erdekli oket hiszen Beke Istvan es Szocs Zoltan tul kis emberek az UDMR szamara.Ok csak azokert allnak ki akik veluk egy brancsban tartoznak.Azokert akik minel tobb adot es terhet ronak ki a magyar kissebbseg nyakara,hogy minel nehezebb elete legyen a romaniaban elo magyar embereknek.Szegyelld magad UDMR!Minden tiszteletem a 64 varmegyeseknek es azoknak akik az elejetol fogva kialltak Istvan es Zoltan mellett!

  • User
    Dátum: 2017. április 10., 10:29
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Szegezzuk le azert ok kerestek a kákán a csomot… Az itelet besorolhato a „valamit valamiert”-be. Szemely szerint nem itelnem meg oket ha valami hasznosat , elonyoset probaltak volna tenni nemzetunkenrt, embertarsaikert, de effele tuzijatekos marhasagukert velemenyem szerint megkaptak amit kell.