Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fellép a feketézők ellen

Fellép a feketézők ellen Kovászna megye

Polgármesterekkel, vállalkozókkal tartott dr. Ráduly István prefektus több találkozót az utóbbi hónapokban, hogy tudomást szerezzen az őket foglalkoztató legnagyobb gondokról, s amennyiben lehet, a megoldás felé mozdítsa a dolgokat az állami intézmények vezetőivel együtt. Az ezek nyomán levont következtetéseket osztotta meg a tegnapi sajtótájékoztatóján.

Mielőtt rátért volna mondanivalójának lényegére, Ráduly István fontosnak tartotta gratulálni a nyári olimpiai játékok háromszéki résztvevőjének, Incze Krisztának és az ezüstéremmel hazatérő sportminiszternek, Novák Eduárdnak. Mint kifejtette, nem lehet a sportolóktól a győzelmet elvárni, mert az egyszerre nagyon sok tényezőtől függ, többek között a szerencsétől is. Nem felejtett el gratulálni a paralimpiai delegációt vezető, szentgyörgyi Ciprian Antonnak sem.

Hirdetés
Hirdetés

Ami a vállalkozókkal való találkozókat illeti, tőlük előzetes elvárásaihoz képest kevesebb panaszt kapott a katasztrófavédelemmel való kapcsolatra vonatkozóan. Legnagyobb gondként a szakképzett munkaerő hiányát fogalmazták meg a cégvezetők, illetve azt, hogy miután pénzt, időt, energiát fektetnek be egy-egy ember munkahelyi képzésébe, nem tudják megakadályozni abban, hogy ne álljon tovább még mielőtt visszatéríthetné a cégnek az oktatására fordított pénzt. Ehhez jól jönne egy törvényes keret – fogalmazták meg.

Legalább ilyen súllyal foglalkoztatja azonban a vállalkozókat az illojális konkurencia, azaz a feketén végzett munkálatok, szolgáltatások alacsony ára, mely ellehetetleníti, hátrányba hozza, akár csődbe is viheti a törvényes keretek között dolgozókat. Ennek a jelenségnek a felszámolására a közeljövőben több ellenőrzést ígért a prefektus, illetve erre utasítja az illetékes intézményeket: ne csak az adatbázisukban szereplőket tartsák szemmel, hanem a helyi közösség által jól ismert üzletelőket, mivel az ilyen „vállalkozók” az államot, az önkormányzatot és dolgozóikat megkárosítják, utóbbiak nyugdíjalapja fogja megsínyleni az elmaradt befizetéseket. „Harcolni fogok a gazdasági korrupció és a tisztességtelen vállalkozók ellen” – jelentette ki határozottan Ráduly.

Az építőanyagok rendkívüli megdrágulása lehetetlenné teszi az önkormányzatokkal kötött szerződések tiszteletben tartását – jelezték az építőcégek, erre viszont már a minisztérium is megoldást talált: az önkormányzatoknak engedményeket tettek.

A polgármesterekkel régiónként szervezett találkozókon egyszerre 6–8 személy részvétele az optimális, így mindenkivel jut idő elbeszélgetni. Ezt szem előtt tartva pár napja a bodzavidéki polgármesterekkel megejtett összejövetelen az tűnt fel a prefektusnak, hogy azok az elöljárók, akik most nyertek mandátumot, nem ismerik azokat a módszereket, amelyekkel siettetni lehet a föld-visszaszolgáltatásokat. Márpedig a problémák legtöbbje ezen a téren merül fel, ezt a személyesen általa tartott audienciákon is tapasztalta, ahol több tíz éve megoldatlan földkérdésekkel keresik fel. A bodzavidéki üzletemberek pedig arra panaszkodtak, hogy a helyi intézmények nagyon rugalmatlanok, nehéz velük együttműködni, a szükséges engedélyeket megszerezni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások