Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fellélegezhetnek az idős betegek

Fellélegezhetnek az idős betegek Kovászna megye

Múlt pénteken igen szűk körű kis ünnepség jelezte a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozó szolgálatának megkezdését Málnáson és Mikóújfaluban. Nagy szükség van az ápolók jelenlétére a helyi családorvost már nem is remélő községekben.

Hirdetés
Hirdetés

A málnási református egyház imatermében csak a helyi református lelkész, Balla Barna, a két község polgármestere, az Alutus, illetve a Diakónia idősgondozó ágazatának képviselői, Antal Esztilla és Tóth Anna, valmint a szolgálatot ellátó szakápolók voltak jelen.

A tiszteletes igei köszöntője után Tóth Anna tekintette át az eddig megtett utat: az Alutus Régió Egyesületnél megnyert tárgyi felszerelésnek köszönhetően teljesebb ellátást nyújthatnak az időseknek, a szolgálat fenntartási költségeit pedig a két önkormányzat biztosítja. Antal Esztilla elmondta, külön öröm, hogy a szociális szolgáltatások terén is támogatást biztosítanak a térségnek, amire az alapítvány sikeresen pályázott.

Sebkötözést, alapápolási feladatokat, szociális mosodai szolgáltatást, gyógyszerkiváltást vállal fel a Diakónia a két községben, amire nemcsak az egyedülálló, beteg időseknek van szükségük, hanem azoknak is, akiknek bár vannak hozzátartozóik, nem tudják az ápolási feladatokat ellátni. Rég tervezték szerződni az alapítvánnyal, de sokáig nem volt anyagi lehetősége rá az önkormányzatnak, pedig az öregeknek már az is gyógyító hatású, ha valaki meghallgatja őket, mondta Szotyori Angéla málnási polgármester.

Demeter Ferenc, Mikóújfalu elöljárója a továbbiakban is támogatásáról biztosította a Diakóniát, idővel ugyanis valószínűsíthetően a nagyközségben egy külön alkalmazottra lehet szükség. Jelenleg Málnáson, Málnásfürdőn és Mikóújfaluban Ardelean Erika, Zalánpatakon pedig Tímár Éva szakápoló fogja ellátni a szolgálatot. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások