Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Feljelentés a szívkórházból

Feljelentés a szívkórházból Kovászna megye

A kovásznai kutyamenhelyen tartott ellenőrzést a megyei állategészségügyi igazgatóság, miután egy fölöttébb gyanús befogásról riasztották őket. A panaszosok szerint a menhely alkalmazottai a szívkórház udvaráról vittek el és „tettek el láb alól” több szerencsétlen ebet, nem várva ki a törvényes örökbeadási időt. Az éremnek van egy másik oldala is.

A gidófalvi Igyártó Nándor több éve azon ügyködik, hogy saját költségén, illetve adományok segítségével jobb körülményeket teremtsen az utcán talált kóbor állatoknak, de állatkínzásokról is többször beszámolt lapunknak. Tevékenységét többen követik az interneten, így nem meglepő, hogy a kovásznai kutyák befogása után a fiatal állatvédőt riasztották a szívkórházból.

– Nem volt egyszerű megtalálni a menhelyet, a közeli szomszédok is kikacagtak, hogy „itt nincs is ilyesmi”. Fura, hogy annyi éves tevékenység után még senkit nem zavart a kutyaugatás a környéken… A menhelyen hétfőn (!) semmiféle mozgást nem észleltünk. A létesítmény állatorvosát is felkerestük, akinek a tudomása szerint befogásuk után a kutyák kiszöktek az autóból. A doki arra biztatott, beszéljek a polgármesterrel. Az elöljáró is azt mondta, úgy tudja, az utcáról vitték el a kutyákat, viszont nekem többen azt állították, a szívkórház udvarán fogdosták össze őket – részletezte Igyártó.

Hirdetés
Hirdetés

A fiatal állatvédő hangsúlyozta, a kutyák, sajnos, nincsenek meg. Úgy véli, valószínűleg elaltatták azokat, mert ha megszöktek volna, azonnal visszamennek arra a helyre, ahol több éve etették őket. Reményét fejezte ki, hogy a hatóságok fényt derítenek a történtekre.

Gyerő József polgármester lapunknak megerősítette, egy szívkórházi alkalmazott (orvos) feljelentette a fürdővárosi kutyamenhelyet az állategészségügyi igazgatóságnál, viszont elmondása szerint az ellenőrzés során a hatóságok nem találtak különösebb törvénytelenséget. Az állatvédők panasza kapcsán megjegyezte: tudomása szerint a Facebook-bejegyzésben szereplő ebek nem azért „tűntek el”, mert törvénytelenül járt el velük az önkormányzat alkalmazottja, hanem azért, mert megszöktek az autóból a ketrecbe való elhelyezés során.

– Sajnos, az utóbbi időben a városban nagyon elszaporodtak a kóbor kutyák, s ezt gyakran jelezték mind a helyiek, mind a turisták, sőt testi sértést okozó kutyatámadás is történt. Az önkormányzat azon dolgozik, hogy a problémát a törvényes előírások szerint megoldja. Azzal nem értek egyet, hogy az úgynevezett állatvédők csak ilyenkor kerülnek elő, amikor személyeskedni, szerepelni kell, és máskor semmit sem hallani felőlük: nem támogatják a menhelyet, nem adományoznak az ebek etetésére, de nem fogadnak örökbe kutyákat sem – nyilatkozta polgármester.

Az elöljáró követeli minden állami intézménytől, így a szívkórháztól is, hogy ilyen vonatkozásban tartson rendet a saját portáján.

– A visszajelzések tükrében figyelemmel követem a szívkórházi kóbor kutyák helyzetét, és amennyiben a probléma a továbbiakban sem oldódik meg, értesíteni fogom az illetékes hatóságokat, mert az emberek jogainak megvédése fontosabb a látványos, de tartalmában hiányos álszeretetnél – szögezte le.

Nagy Sz. Attila, Tinca Teddy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 23., 7:38
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Gyerő egy gyenge polgármester. Gyengeségét a kegyetlenségével, az empátia hiányával próbálja álcázni, mert azt gondolja, hogy ettől erősnek, férfiasnak látszik.

  • User
    Dátum: 2020. június 23., 8:37
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Én meg azzal nem értek egyet, hogy az úgynevezett polgármester megelégszik reszeredmennyel: nem tálaltak különösebb törvénytelenséget! Érdekelné, ha vele szemben követne el valaki nem különösebb törvénytelenséget, akkor is így nyilatkozna?

    • User
      Dátum: 2020. június 23., 14:06
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Nos ha az ember van előnyben akkor esetleg az ártalmatlan kutyák helyett (egyetlen kutyatamadas sem volt a kórház területén eddig) talán a medvevel kene foglalkozni, ami most így kutyák hiányában délben 1 órakor is bemegy a kórház udvarára.

  • User
    Dátum: 2020. június 23., 11:36
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ha már ilyen sok állatvédő összegyült, ajánlom látogassanak el a kovásznai menhelyre és vigyenek valami támogatást. A Mikszáth Kálmán utcában megtalálják, szép nagy betükkel ki van írva és csak a hülye nem lássa, hogyy ott menhely van.

    • User
      Dátum: 2020. június 23., 18:55
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Miért kéne támogatni azt a „menhelyt”? NEM MEGY ELÉG PÉNZ A ZSEBBE????? HÁNY KUTYÁT LEHET OTT MEGSÉTÁLTATNI? HÁNY KUTYÁNAK LEHET TÁPOT VINNI? Szarházi banda

    • User
      Dátum: 2020. július 25., 20:06
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Milyen menhely? Egy elhagyatott, lerobbant epulet. Amire ki van irva hogy menhely, azota hogy valaki feljelentest tett. Hazug csurhe banda. Le merem fogadni hogy zsebre vagtak az arra valo penzt. Azon a menhelyen soha nem is volt kutya. Szegyenletes hogy ilyen hazug varosvezetoink vannak.

  • User
    Dátum: 2020. június 23., 12:57
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Örüljenek, hogy próbálják összeszedni a kóbor kutyákat. Valószínű, hogy azok a kutyák is kijártak a szívkorház udvaráról. Gondolom, hogy nem voltak ivartalanítva, chippezve. Sajnos, mostanában a kutyának, cigánynak és a négernek kedvez a törvény, de nagyon. Lehet, hogy kemény szavak ezek, de a következmények is azok lesznek. Képletesen beszélve. Ne legyen igazam…

  • User
    Dátum: 2020. június 23., 13:32
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ejnye-ejnye, Pogármester úr, személyeskedésről nem volt itt szó! Egy egyszerű kérdésre szeretnének az állatbarátok elfogadható választ kapni! Na, de a támadás a legjobb védekezés…

    • User
      Dátum: 2020. június 24., 20:02
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Ugyanolyan gyorsan kéne intézkedni a szivkorházhoz bejáró medvék ügyében is, mint a kutyákéban,azokat bizonyítottan a kórház udvaráról kapkodták össze. Oké, hogy a kórházban nincs helyük a kutyaknak de mikor jár a medve jól fogott az ugatásuk.

  • User
    Dátum: 2020. június 23., 18:40
    ÉRTÉKELÉS: 8

    A kutyatamadasoknak jo lenne utanajarni, mert minden esetben ezt az ember- akar gyermek, sajnos- idezi elo. Rugdossak, vagy lancraverik, eheztetik amitol szerencsetlen megvadul es ha elszabadul, akkor tamad!

  • User
    Dátum: 2020. június 23., 21:06
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Én azt nem értem, hogy a kutyák, hogy tudtak kiugorni a ketrecből.Itt valami nagyon bűzlik és az, hogy Nándort támadja az csak a gyengeségének a jele mert lenne mit tanulnia a fiatalembertől ! Nem hiába mondják, ültess valakit trónra és megtudod miféle ember.Ember ?! Ugyan … csak nem akarok semmilyen állatot megsérteni.

  • User
    Dátum: 2020. június 24., 6:12
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Korhaz udvaran semmi keresnivaloja a kutyanak,kulonosen a kobor kutyanak.Jol tettek hogy osszeszedtek.Aki annyira partolja oket,miert nem vitte haza,fogadta orokbe?

    • User
      Dátum: 2020. július 14., 22:58
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Senki nem pofazik a fotelbol…. Ha gyerekeinknek azt tanitjuk hogy az artatlan allatot benzinnel kell befecskendezni ahogy Kovasznan szokas ez evek ota, akkor az nagyon szomoru. Ilyen modon akar azt is mondhatjuk hogy Kovasznan meg mindig kozepkori torvenyek vannak ervenyben.