Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Félidős leltár

Félidős leltár Kovászna megye

Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester úgy gondolta, hogy miután tavaly ilyenkor szolgálatának első évét is áttekintette, most a másodikkal is el kell számoljon a lakosságnak, főleg a fiataloknak, akikért ő a megbízott felelős. Ugyanis a tisztségbe lépés minden kerek évfordulója alkalmat jelenthet a visszanézésre, az elmúlt időszak eredményeinek, hibáinak összegzésére is – hangzott el.

Hirdetés
Hirdetés

A z alpolgármester tegnap délelőtt a média helyi munkatársait sajtóbeszélgetésre invitálta az M&M cukrászdába, amelyen néhányan azok közül is jelen voltak, akivel munkájában a legszorosabban együttműködött: Erdei Anita, a Kónya Ádám Művelődési Ház helyettes vezetője, Ferencz Júlia és Balogh Zsolt, az Ifjúsági Iroda munkatársai, valamint Tusa Adorján, sok ifjúsági rendezvény és a rendezvényeken közreműködő önkéntesek koordinátora.

Vargha Fruzsina nemcsak az ifjúságért, hanem a kultúráért felelős tisztségviselője is a városnak, így – a polgármesteri kabinet, a Kónya Ádám Művelődési Ház, illetve az Ifjúsági iroda összmunkája, esetenként további partnerek (a Pont csoport, a megyei könyvtár, a Vibe szervezőcsapata, a Mathias Corvinus Collegium, a Prospero ifjúsági Egyesület) is szükségesek voltak azokhoz az eredményekhez, amelyeket e sajtóbeszélgetésen áttekintett, két külön szegmensben: a rendezvények és az elindított programok terén. Huszonöt kisebb-nagyobb kaliberű rendezvény szerepelt ebben az összesítésben, ezek nemcsak az ifjúságnak és nemcsak kultúráról szóltak, de nagyon sok esetben igen.

Minden jelenlévő megerősítette, hogy ezeknek jó visszhangja volt, az irántuk való érdeklődés pedig olykor az elvárásokon is túltett: így a Sepsi Book könyvvásár- és kiállítás, az István, a király idei előadásai csak a legrangosabbakat jelentik, de ahogy Erdei Anita is elégtétellel vette számba, a mindenkinek szóló hagyományos őszi vásártól az elvontabb, kortárs művészetet promováló Pulzart fesztiválig minden területet lefedtek.

Tusa Adorján kiemelte, a rendezvények hátterében többnyire láthatatlan, de nélkülözhetetlen és odaadó munkáról tanúságot tevő önkénteseket, akik az ifjúsági udvar programjaitól a Tabakó fesztiválig mindenütt jelen voltak, és akik az adminisztráció „dobozán” kívül gondolkodva olykor meglepő leleményességgel dolgoztak. Ezért egy jutalmazó rendszert is kidolgoztak számukra, többnyire élményekkel ajándékozzák meg őket.Elhangzott még, hogy egyes programok – mint például a komolyzenei hangversenyek, színházi előadások – esetében szeretnének fiatalosabb, fiataloknak szóló produkciókat is műsorra tűzni: már e hónap végére ígértek egy hasonló hangversenyt, ám a fellépőt nem árulták el.

Ami az ifjúsági programokat illeti, azok nagyrészt az ifjúsági konzultáción felmerülő problémák megoldására születtek, mint a román–magyar nyelvtanulási program, a fiatalok lakbértámogatása, a hallgatói ösztöndíjprogram, az Eff-Act és a Mi nők program, az európai mobilitás hetéhez csatlakozó rendezvények, az írói rezidencia és a gyakornoki program, valamint a biciklis vándortáborok programja, amelyekről a maguk során lapunkban is olvashattak.

Minden program első kiadása lévén, biztos, hogy a továbbiakban csiszolódnak, változnak a keretrendszerek, mondta Vargha Fruzsina, erre is már több példát ismerünk, a lakbértámogatás esetén a végzettség kritériumán, a nyelvtanulási programban a felső korhatáron kellett igazítani. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 3., 6:50
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Kábítják az embereket közpénzen. Tabakó egyenlő Semmi. Nézzük meg mi van ma délelőtt a dohánygyárban. Fontos az imázs és a hülyités erre jó az alporgáester.

  • User
    Dátum: 2022. november 3., 7:58
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Abszolút igaz, hogy sok minden van szervezve, ötletből nincs hiány, jók a kivitelezések általában , mindezekért gratula. Ami viszont visszatetsző, hogy a különböző, városi és megyei intézmények, meg szervezőbizottságok élén és összetételében egy bizonyos réteg személyei, azok családtagjai vannak, naknak a nekjei, ahogy felénk mondják-szóval nem feltétlenül a szakképzettség alapján vannak beválogatva. Miért baj?! Hát azért, mert ezek a rendezvények nagyjából közpénzből vannak szervezve. S a szervezőket is abból fizetik.