Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Felfordulás vagy rend lesz?

Felfordulás vagy rend lesz? Kovászna megye

Július közepén a kormány az érintettekkel való minden előzetes egyeztetés nélkül sürgősségi rendelettel (2018/75) szüntette meg a természetvédelmi területek gondnokságait, azaz 260 ilyen terület kezelését átvette az állam a jelenlegi gondnokoktól, jobbára civil szervezetektől. Ugyanakkor előírta, hogy azok feladatait a helyben létrehozandó, a Védett Területeket Felügyelő Országos Hatóság (románul ANANP) helyi fiókjai látják majd el, miután létrejöttek.
A rendelet ellen hevesen tiltakoztak a civil szervezetek. Így próbálják a természetvédelmi területen építkezni, fát vagy altalajkincset kitermelni, utakat építeni akaró korrupt nagykutyák előtt megnyitni a pályát – kongatták meg a vészharangot. Inkább a gondnokok nélküli 400 védett terület kezelését vállalták volna fel, háborognak a civilek. Azt is szóvá tették, hogy az ANANP nincs felkészülve erre a feladatra, sem költségvetéssel, sem szakemberekkel nem rendelkezik, mégis félrelöki útjából a jelenlegi tényleges munkát végzőket.
Egy-egy infrastrukturális beruházás, építkezés, bármilyen munkálat engedélyeztetésekor egy ilyen területen szükség van a gondnokok jóváhagyására, az engedélyt legtöbbször illetékek kifizetése után bocsátják ki, ám ehhez rendelkezniük kell egy kezelési tervvel is. A kormány indoklása szerint a bürokrácia csökkentése tette szükségessé a gondnokságok megszüntetését, mert a befektetések kivitelezését késlelteti a kezelők által kibocsátott engedély hiánya, főleg ott, ahol nem civil szervezetek az illetékesek ezek kiadásában.
Leonid Moscviciov, a megyei tanács alárendeltségébe tartozó Természetvédelmi Központ vezetője nem kívánta kommentálni a rendeletet, ám megjegyezte, ő maga nem tapasztalta, hogy rossz lett volna a gondnokságok és a környezetvédelmi minisztérium között a kommunikáció, mindenki jelen volt minden szükséges adattal, amikor hívták őket – mondta.
Para Zoltán, a Csomád-Bálványos Natura 2000 természetvédelmi terület gondnokságát ellátó Vinca Minor Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, a helyi ANANP-fiókok felügyeleti szervként való létrehozásának van jogosultsága, mert eddig a civil szervezetek jobbára a maguk belátása szerint állapították meg, milyen közbelépéshez, munkálathoz és mennyiért adják jóváhagyásukat (mégis igazodva a környezetvédelmi hivatal tarifáihoz). Nem ért egyet azokkal, akik kárhoztatták a gondnokságoknak ezt a jogosultságát, illetve „irigyelték” a hatalmas bevételeket. Mint elmondta, az általuk kezelt területen egy év alatt pár ezer lej (egy bruttó átlagfizetésnyi) folyt be az ilyen akták kiadásából.
Nem lehet tagadni, hogy egyes civil szervezetek jó pénzeket szereztek az engedélyek kiadásából, illetve többnyire éppen a pályázati pénzekből élnek meg nagyon jól, úgy, hogy közben terepen nincs egy szál emberük sem – véli egy névtelenségben maradni óhajtó erdész. Ő még bizakodik, hogy az intézkedés jó is lehet, mert az állam átvállal és finanszíroz olyan feladatokat, amelyeket eddig nem vállaltak fel a civilek – a közel 400, gondnok nélküli területről van szó. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 3., 8:39
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nagyon jo cikk.Ebbol az a kovetkeztetes,hogy ebben a koszos,primitiv de ugyanakkor kapzsi emberek altal vezetett orszagban minden a penzrol szol.Nem az szamit itt,hogy megvedjuk kozos termeszeti kincseinket,ezek kozt az erdot,ami ma a legnagyobb veszelyben van es a teljes kipusztulas utjan halad,a benne levo vadvilaggal es novenyvilaggal meg madarakkal egyutt,hanem az,hogy ki vagy kik zsebeljek be ezekbol a hasznot. Undorito egy nepseg lakja am ezt az orszagot gyerekek.Hanyingergerjeszto idiotak akiknek csak az szamit mindenbol,hogy mennyi euro uti majd a zsebuket.Es az egeszben az a legszomorubb,hogy ezek az elkorcsult,emberi mivoltukbol kivetkozott lenyek embernek nevezik magukat!