Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Félannyi útlevél sem kell

Félannyi útlevél sem kell Kovászna megye

Több mint 60 százalékkal visszaesett az útlevéligénylések száma Háromszéken. Bár hivatalos tanulmány nem készült, a változás minden bizonnyal a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozásokkal magyarázható.

Hirdetés
Hirdetés

A prefektúrához intézett hivatalos kérésünkre adott válaszban azt írja (az útlevélosztály a prefektúra alárendeltségébe tartozik): 2020 első nyolc hónapjában 3477 új útlevelet bocsátottak ki, míg tavaly ugyanebben az időszakban 9332 okmányt kértek, ez 63 százalékos visszaesést jelent.
Az útlevélosztály ettől függetlenül működik, a korábban bevált online programálás most még „lazább”, bőven lehet válogatni az időpontok között.

Újdonság, hogy míg korábban a CEC Bankba lehetett befizetni az útlevél árát, ezt most a Ghişeul.ro elektronikus portálon keresztül is ki lehet egyenlíteni. A portálon kifizethető dokumentumok körét egyébként még kilenc más okmánnyal, többek között a gépjárművezetői engedéllyel bővítették.

A román állampolgárok utazási kedvét nagyban visszaszegte az is, hogy a magas esetszám miatt Románia úgynevezett piros régiónak számít nemcsak az Európai Unióban (ahová személyi igazolvánnyal is utazhatnánk), hanem a világ számos országában, az innen érkező személyeknek 14 napos karanténba kell vonulniuk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük