Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fejér interpellációja

A RMDSZ politikusai több alkalommal sürgették a belügyminisztérium illetékeseit, tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy mielőbb tegyék közzé az indoklást, mi alapján ítélték súlyos börtönbüntetésre Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt terrorizmus vádjával. Szeptember 19-én iktatták Fejér László Ödön szenátor Tudorel Toader belügyminiszterhez intézett kérdését, amelyben magyarázatot kért arra, miként történhet meg, hogy még mindig nem ismerjük a törvényszék hivatalos indoklását. „Példanélküli az igazságszolgáltatásban, hogy még mindig nem tudjuk, milyen indokok alapján hozta meg döntését a törvényszék 2018. július 4-én, habár a jogszabály előírja, hogy az ítélethirdetést követően harminc napon belül az indoklást nyilvánosságra kell hozni – nyilatkozta lapunknak a szenátor. – Ennek hiányában, csak találgatni lehet, hogy milyen szinten és kérdésben lehet óvást benyújtani az igazságtalanul elítéltek érdekében.” Fejér László Ödön – a parlamenti procedúrát betartva – ma olvassa fel levelét a szenátusban, azt követően pedig kérvényezni fogja a két jogtalanul elítélt börtönben való meglátogatásának engedélyezését.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. szeptember 24., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Valami nem jó na… Esetleg az igazságügy a belügy helyett, de még így is sántít… A határozatok meg nem indoklása időben (30 nap), panasszal másfelé kell fordulni… Na de a szenátor úr… A határozatok megindoklása a perek 99%-ban messze meghaladja a bűvös 30 napot. A képviselet ennyire van tisztába a valós helyzettel. A jogszabály, hogy mit ír elő az nem hat meg már senkit. Mi is a büntetés a be nem tartott 30 napos indoklásért szenátor úr? Vajon csak a bírák hanyagsága az oka a 30 nap be nem tartására? Vajon a politikum nem pont annyira hibás? Na de ezt nem firtatjuk mert nem illik…

    • User
      Dátum: 2018. szeptember 24., 16:44
      ÉRTÉKELÉS: 2

      A román oktatással kapcsolatosan is igérgetett! Ma holnap sok iskolára lakat kerül! Melyik liceumba, gimnáziumba vagy elemibe nézett be inkognitóba szakemberek kiséretébe, h valós helyzetet kapjanak a tanintézményekről! Ezt kipipálva léphetnének tovább!