Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fegyelmezetlen vendégek

Fegyelmezetlen vendégek Kovászna megye

Látogatói rekordot dönthetett volna hétvégén a sepsiszentgyörgyi strand, de ez a szám csak a kapu előtt összezsúfolódott embe­rek miatt dőlt meg, a strand területén egyszerre csak ötszázan lehetnek. A vendégek zúgolódnak a létszám, de az árak miatt is.

Hirdetés
Hirdetés

Csütörtökön és pénteken még nem alakult ki torlódás a kapuk előtt, hétvégén viszont már igen, több százan zsúfolódtak össze a forró napsütésben.

Nem tartják be a távolságot

A délelőtti órákban jóval kevesebben akartak strandolni, mint délután, mivel sokan korainak tartják a délelőtti fürdőzést. Szombat délután óriási sor kígyózott a strand előtt, mintegy 1500 ember zsúfolódott össze az úttesten, akadályozva az autós forgalmat is. A vendégek egy része Brassóból érkezett még délelőtt, mint mondták, itt sokkal olcsóbb a strandolás, évek óta ide járnak. Idén megnyitották a főkaput, és három ponton is árusítják a jegyeket, de előtte más kritériumoknak is meg kell felelni. Az emberek 13 és 14 óra között, míg a strandot fertőtlenítik, már a kapu előtt várakoztak tömött sorokban.
Kocsis László a családjával érkezett a strandra, megpróbáltak tisztes távolban, az árnyékban maradni a és abban reménykedni, hogy bejutnak.

– Több mint félórát várakoztunk a napon, megbeszéltük az előttünk állókkal, hogy míg az árnyékba húzódunk a gyerekekkel, addig fenntartják a sort, de amikor kinyílt a kapu, megindult a tömeg, nem abban a sorrendben, ahogy addig álltak. Egymást lökdösve, kiabálva, civilizálatlan módon rohamozták meg a jegyirodát. Ez egyáltalán nincs jól, még nem ért véget a járvány, mégis úgy viselkednek az emberek, mintha nem létezne. Nem csodálkoznék, ha újra bezárnák a létesítményt – mondta csalódottan a férfi.

Bent is szigorúak a szabályok

És valóban, amint megnyílt a kapu, százak rohamozták meg a strand területét, annak ellenére, hogy a földre helyezett táblákkal jelölték ki az 1,5 méteres távolságot. A Sepsi Rekreatív munkatársai megpróbálták jobb belátásra bírni a várakozókat, akiket csak lázmérés és telefonszám elkérése után engedtek be az élményfürdőbe. Aki bejutott, nyugágyat kapott, földre, törölközőre idén nem szabad feküdni, a medencéknél külön van a bejárat és a kijárat, vízbe ugrani vagy oldalról a medencébe menni tilos, de kötelező a zuhanyzás és a lábmosás is. A felügyelők szigorúak: aki megszegi a szabályokat, figyelmeztetik, de volt, akit kitessékeltek a strandról. A gyermekek is csak a medencéket élvezhetik, a játszótér itt egyelőre le van zárva.
Aki bejutott, az záróráig maradt, azoknak, akik a kapu előtt rekedtek, néhány óra elteltével sem volt esélyük bekerülni, így csalódottan távoztak.

Drága az élményfürdő

A vendégek sokallják az idei árakat, mint mondták, napággyal együtt sem olcsóbb idén, hiszen csak meghatározott időre szól a belépőjegy, nem maradhatnak reggeltől estig. Ugyanakkor a strandbüfé árait is soknak tartják, Kocsis László ezzel kapcsolatban elmondta: egy kis adag szalmakrumpli és egy darab sült kolbász 18 lejbe került, a csapolt sör 6 lej, az üdítő pedig 7. Egy négytagú család belépőjeggyel együtt közel 200 lejt költ el egy alkalommal, figyelembe véve, hogy élelmiszert idén sem lehet otthonról vinni a strandra. A büfé mellett jégkása, vattacukor, popcorn is kapható, ami szintén többe kerül a központi parkban árusított édességeknél.

Bodor Lóránd, a Sepsi Rekreatív igazgatója a strandnyitással kapcsolatban elmondta: a szabályok szigorúak, csak ötszáz személyt engednek be egyszerre, a kapu előtt kiállítottáka távolságtartást jelző táblákat, és megkérik a várakozókat, hogy tartsák is be, de ennél többet nem tehetnek. Nagy valószínűséggel az élményfürdő veszteséges lesz idén, hiszen negyedére csökkentették a napi látogatói létszámot, viszont ha fertőzés jelenik meg, vagy továbbra sem tartják be a szabályokat a strandolók, előfordulhat, hogy be kell zárniuk. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 13., 4:21
    ÉRTÉKELÉS: 14

    A sok Brassoi vendeg miatt, ettol az elmenytol is elesnek a varos lakoi.Jarvany miatt kevesebb vendeget tudnak fogadni, es ebbol is 95 szazalek brassoi.Hat nagyon jo…….Valamifele elonyt csak kene elvezzenek a helyiek,na de akkor ez mar diszkriminalasnak szamitana.Semmmifelekeppen nem jo.

  • User
    Dátum: 2020. július 13., 10:45
    ÉRTÉKELÉS: 20

    „… itt sokkal olcsóbb a strandolás, évek óta ide járnak.” Na és akkor miért nem építünk több strandot? Itt a turizmus csak nem vesszük észre. Nekünk elég pénzünket elszedi a román állam, kicsit visszahozhatnak belőle a szomszéd megyeiek!