Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fát és pityókát lopnak

Fát és pityókát lopnak Kovászna megye

Szombatra virradóra kiszedték egy oltszemi gazda ültetett pityókájának nagy részét. A tettesek ismertek, a helyi roma közösséghez tartozó gyerekek. Az eset nem egyedi, de most a szükségállapot számlájára írják, mert a kijárási tilalommal a megélhetést biztosító eddigi alkalmi megoldások nem működnek a jövedelem nélkülieknél.

Hirdetés
Hirdetés

Fodor István, Bodok község polgármestere – ide tartozik Oltszem is – tudott az esetről, a tettesek kiléte is ismert számára. A bűnözés növekedésére számít ő maga is, bár ez ellen a maga eszközeivel tenni is próbál a polgármesteri hivatal, például cégek segítségével joghurtot osztottak a roma családoknak, és krumplit is próbálnak szerezni nekik. Ám nem lehet elvárni a polgármesteri hivataltól, hogy mintegy 300 embert ellásson, mondta. Mivel most nem lehet napszámba se menni, a házaikban rekedt embereknek nincs mit enniük.

Ugyanakkor megszaporodott a falopások száma is, nincs a helyzet magaslatán a hasonló bűntények megelőzését szolgáló hegyi csendőrség sem, vagy más feladattal vannak lekötve, mondta lapunknak Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke. Márpedig amíg a törvénykezés ilyen megengedő, gyakorlatilag büntetés nélkül megúszhatja az, akinek nincs miből fizetni.

A közbirtokosság területén most szünetel a kitermelés, mert a fapiac összeomlott, a fát előre lerendelő kliensek is visszamondták a szállítmányt, mert félnek, hogy beviszik az udvarukra a vírust, a fát pedig 30 napon belül el kell elszállítani a vágtérről.

A városi tanács erdeiben viszont folyik a munka. Az ott dolgozó erdei munkások beszámolója szerint gyakorlatilag mellőlük is lopják a fát – mint sejthető, ilyenkor már nem azért, mert maguk akarnának (be)fűteni a tolvajok, hanem inkább eladásra…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. április 7., 13:46
    ÉRTÉKELÉS: 14

    A vetőmagot vegyileg lekezelni ,vagy földeket fertőtleníteni pityóka vírus ellen.Aki megeszi hamarkákája lesz.Az nem járja ,hogy az őszi termést és a jövő évi ellátást komprommitálják.Akkor akár 6-10 lej is lesz 1 kg pityóka?

    • User
      Dátum: 2020. április 8., 10:38
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Majd lesz pityóka Hollandiából ,Németországból 2-3 eurós/kg áron!Enyre még a vaddisznók se kártékonyak mint ezek…pc ,pc hátán.Az hogyan járja ,hogy magukkal rántják a szakadékba a tisztességes embereket is?

  • User
    Dátum: 2020. április 7., 17:55
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Mert 30 eve „hatranyos helyzetuek”,csak sirnak visitanak ,hogy nekuk ez meg az jar,de kotelesseguk SEMMI.A tarsadalomba beilleszkedni csak nagyon kevessen akarnak-bar 100 millio eurokat koltottek erre a celra–.Mindenki elnezi ha lopnak rabolnak,hat ez az eredmeny elvtarsak.Aki adot ,egeszsegugyi ,nyugdij biztositast nem fizet ,annak miert vannak jogai pl:vallasztasi,szabad kulfoldiutazas,egeszsegugyi ellatasra?A felso tizezer es az also 1 milliora nem vonatkoznak a torvenyek???

  • User
    Dátum: 2020. április 7., 19:18
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ezeket nem tudjak megfogni csak aki egy KENYERET akar venni 50 m-re a háztól a FA lopást hadjuk abba benne az ERDÉSZ a feletesinek (FONOK)-nek kell a havirész