Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falunapok Ozsdolán

Falunapok Ozsdolán Kovászna megye

Három év kihagyás után, július 23–24-én újra megszervezik az ozsdolai falunapokat. A kétnapos rendezvény szombaton 11 órától főzőversennyel kezdődik, amelyre 12 csapat nevezett be a faluból.

Hirdetés
Hirdetés

Szombat déltől a kicsiké lesz a főszerep, a Caritas szervez gyerekprogramokat, 14 órától pedig megmérettetnek a környék önkéntes tűzoltói; a verseny alatt a rétyi fúvószenekar zenél. Ezt a Szoró Dorina és Gergely Tamás vezette Felsőháromszék Ifjúsági Fúvószenekar, majd Cora Munteanca előadása követi. A napot utcabállal zárják. Vasárnap a Gyulafehérvári Huszár és Hagyományőrző Egyesület és a Perkő néptáncegyüttes előadásait tekinthetik meg, valamint az Old Bumeráng, Felszegi Annamária, Cairo, Kaly, az Insect lép színpadra. A koncerteket tábortűz követi, amely egyben az esemény záró mozzanatát is képezi.

A község alpolgármestere, Tóth Levente elmondta, a rendezvény célja kimozdítani a falubelieket a hétköznapok szürkeségéből, szórakozást biztosítani számukra. A közösségben sokan készülnek az eseményre, a főzőversenyre is közel 50 személy jelentkezett, közülük sokan csapatpólókat, kötényeket is készíttettek. Bár a falunap elsősorban az ozsdolaiaknak szól, szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Balázs Etelka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. július 22., 9:33
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Brandus Szilveszter már nem polgármester Ozsdolán, és ennek már jelentős eredménye is van a faluban. Gratulálok a szervezőknek (Zaki vagyok lőjtő)!.🤝