Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falunapok Bardocon

Falunapok Bardocon Kovászna megye

Minden év augusztus első hétvégéjén szervezik meg a Bardoc Napokat, amely a szokásnak megfelelően idén is állatkiállítással kezdődött, majd a Lőrincz Zsigmond-kupa nevet viselő öregfiúk-labdarúgótornára is sor került, mellyel a csapat egykori támogatójáról, a falu szülöttéről emlékeztek meg, kinek a sportpálya melletti emlékkövét is megkoszorúzták.

Néhai Lőrincz Zsigmond több éven át a Bardoci Prima Sportegyesület főtámogatója volt, de Kovászna polgármestereként sem feledkezett meg egykori csapatáról, kitartott szülőfaluja mellett is – hangzott el a tornán.

A nap további részében az étfalvi fúvószenekar mellett erdővidéki fellépők kaptak szerepet.
A vasárnapi istentisztelet után a temető mellett épített ravatalozó hivatalos átadására is sor került, amely immáron a két éve átadott erdőfülei után a második a községben, ugyanakkor a héten az olaszteleki ravatalozót is átadják, és a székelyszáldobosinak is nekikezdtek.

Hirdetés
Hirdetés

A bardoci református asszonykórus dala után Balázsi Dénes polgármester ismertette a ravatalozóház munkálatainak menetét, amelynek kezdetekor nagyon sok bürokratikus akadály gördült a megvalósítás elé.

– A ravatalozóház, a székelykapu, a kerítés, valamint az egész ingatlan bekerítése három intézmény összefogásával valósult meg. Maga a ravatalozóház, előtér, mosdó, raktárhelyiség, hidegház, víz, szennyvíz, villany, külső telekrendezés a helyi tanács saját erőforrásából valósult meg, melynek összértéke 524.715 lej. A székelykapu, a kerítés, minden az ingatlanon kívül az egyház és a közbirtokosság munkája.

A ravatalozóház bútorzatát a bardoci egyház készíttette el” – ismertette a tudnivalókat az elöljáró, aki a létesítményt Bardoc község köztulajdonába, használati joggal átadta a helybéli egyháznak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük