Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falu a városban

Falu a városban Kovászna megye

Hétvégén beköltöztetik a falut a városba, annak is a közepébe: vasárnap 11 órától második alkalommal szervezik meg Sepsiszentgyörgy főterén az AgroFeszt nevű eseményt – erről is beszélt tegnapi sajtóértekezletén Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője, Klárik Attila, a LAM Alapítvány igazgatója és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Tamás Sándor bevezetőjéből ítélve „szintet lépnek” az idei rendezvénnyel: míg tavaly „csak” (egyébként minden várakozást felülmúló érdeklődésnek örvendő) állatsimogatót tartottak, idén ehhez termék- és szarvasmarha-bemutató, marhahúsfogyasztást népszerűsítő tokányfőzés, egész napos kulturális és gyerekprogramok, játékok és tombola várják az érdeklődőket. Mindehhez társul az alapításának 25. évfordulóját ünneplő illyefalvi LAM Alapítvány számos „extra” műsorral.

– Ez az ágazat életbevágóan fontos, ezt még a városi emberek is elismerik. Ennek ellenére nagyon sokan fenntartásokkal fogadják az agráriumot, ezt kellene valami módon lebontani. Szükség lenne arra, hogy az emberek bízzanak a helyi termékekben, ne csak a szupermarketek polcairól vásároljanak – mondta Könczei Csaba.
A megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője cáfolta, hogy a helyi termelők ne lennének nyitottak és készségesek a vásárlók igényeinek kielégítésére. Ha arra igény van, naponta házhoz viszik a termékeiket, kezdve a házikenyértől a tehéntejig vagy akármilyen sajtig – bizonygatta az igazgató.

A rendezvény céljai közé tartozik a termelők közötti konkurencia ösztönzése is, tartanak például borjúk, üszők, egyszer ellett és többször ellett tehenek közötti versenyt is (12.30–15 óra között, két részletben). A rendezvényre a helyszínre várják Petre Daea mezőgazdasági minisztert.

Klárik Attila, a LAM Alapítvány igazgatója emlékeztetett, a Kató Béla jelenlegi református püspök által svájci segítséggel és bajor partnerekkel létrehozott intézmény igen szerteágazó tevékenységet folytat a képzéstől, a pályázatíráson át a hitelezésig. Hat megyében kilenc irodát tartanak fenn, eddig több mint tízezer ügyfelük volt, 6,5 millió eurós hitelportfólióval rendelkeznek, ezernél több aktív hitelt kezelnek. Szeptember 16-án egy agrártudományi és egy közgazdasági panelre bomló tudományos ülésszakot rendeznek, majd vasárnap „teljes gőzzel beszállnak” az AgroFesztbe.

Orbán Miklós, az AgroSic igazgatója közölte, miután idén először pályázhattak európai alapokra a közösségek közti társulások, az országban az elsők között nyertek százezer eurós pályázatot rövid termelési és értékesítési lánc kialakítására. Az egyéves projektben hét gazda kötött partnerséget (többek között házikenyeres, kürtőskalácsos, mézeskalácsos és egy panzió), akiknek a közös cél érdekében kell marketingstratégiát kialakítaniuk. Az elképzelések szerint 16 terméknépszerűsítő rendezvényt szerveznének, de a „kívánságlistán” szerepel weboldal indítása, kisfilmek készítése, óriásplakátok, reklám- és szóróanyagok nyomtatása, rádió- és tévéspotok készítése. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük