Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ezer helyi románt és magyart támogatna Sepsiszentgyörgy egymás nyelvének tanulásában

Ezer helyi románt és magyart támogatna Sepsiszentgyörgy egymás nyelvének tanulásában Kovászna megye

Ezer román és magyar nemzetiségű sepsiszentgyörgyinek kínál támogatást a székely város önkormányzata, hogy egymás nyelvét jobban elsajátítsák, a kurzusokat a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) háromszéki kihelyezett tagozata tartja – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester.

Hirdetés
Hirdetés

A Sláger Rádió tudósítása szerint az elöljáró bejelentette, hogy a város idei költségvetésében egymillió lejt különítenek el erre a célra, így ezer személynek 1000 lej értékű támogatást nyújtanak, hogy a magyarok románul, a románok pedig magyarul tanuljanak. Ez a projekt a helyi magyar és román közösségek közeledését szolgálja a kezdeményezők reményei szerint. A kurzusok célja az, hogy a résztvevők a jelenlegi nyelvismereti szintjükhöz képest egy szinttel feljebb lépjenek és elmélyítsék tudásukat.

Az elképzelés szerint a tanfolyam végén tesztelik a résztvevők nyelvtudását, és akiknek sikerült egy szintet fejlődniük, azok megkapják az önkormányzat által felajánlott támogatást. A tanfolyamra várhatóan nyártól lehet beiratkozni. Az elöljáró szerint a nyelvkurzus a diákoknak és a más városokból vagy külföldről visszatérőknek egyaránt új lehetőséget biztosít.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 5., 9:14
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Jo lenne felszerelni jo felbontasu kamerakat es feltolteni a kurzusokat a YouTube- ra. Igy nem csak 1000 ember tanulhana, hanem akarki, akarmikor megnezhetne, tanulhatna, fejlodhetne. Es persze nem 1 000 000 lejbe kerulne, hanem a toredekeben…de a penzt el kell kolteni valahogy.

  • User
    Dátum: 2021. március 5., 14:31
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Epittetunk es meg epitunk egyetemeket csak amire kesz lesznek nem marad egy fiatal se aki tanuljon benne es majd kitalalnak ilyen programokat hogy koltsek a penzt. Ez van ennek a ket buzinak nagy hatalma van es veluk kell eljunk.