Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ez most csak jobb lehet

A parlamenti választásokon való részvételre és az összefogás listájának támogatására buzdították szavazóikat tegnapi sajtóértekezletükön a Magyar Polgári Pártból és az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) létrejött Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) megválasztott önkormányzati képviselői.

Bár az EMSZ formailag nem létezik (a szövetség választási koalíció volt, ami szeptember 27-ei helyhatósági választások után megszűnt, az egyesülést törvényesen még nem jegyezték be), a megjelentek úgy tekintették, hogy tulajdonképpen megtörtént a pártfúzió, amely összefogott az RMDSZ-szel, és így két saját jelöltet is indíthat a szövetség parlamenti listáján.

Kolcza István megyeszékhelyi önkormányzati képviselő szerint képviselőik csak a „klasszikus úton” juthatnak be a parlamentbe ezért „mindent meg kell tenni azért”, hogy az RMDSZ elérje az ötszázalékos bejutási küszöböt.

– Azzal a felhívással fordulok választóinkhoz, hogy december 6-án menjenek el szavazni, és szavazzanak az összefogás listájára – mutassuk meg, hogy nehéz időkben összefogunk – mondta Kolcza.

Fazakas Péter megyei tanácsos „nem érti”, hogyha olyan súlyos a járványhelyzet, hogy iskolákat, vendéglőket kell bezárni, akkor miként lehet választásokat szervezni, de rámutatott: „velünk vagy nélkülünk” ezekre sor kerül – nem marad más hátra, mint elmenni szavazni, hogy „ne mások döntsenek rólunk”.

Hirdetés
Hirdetés

Tatár Imola (férje nevén Kádár), helyi tanácsos azt mondta: „részt kell venni a szavazáson”, hogy magunk alakítsuk sorsunkat.

Johann Taierling megyei tanácsos fontosnak nevezte, hogy pozícióba jutott önkormányzati képviselőik parlamenti támogatást kapjanak. Csáki Attila, az MPP megyei elnöke szerint „pozitív hozadéka volt” a négy évvel ezelőtti RMDSZ–MPP összefogásnak, ez „most csak jobb lehet”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük