Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ételt bevinni tilos!

Ételt bevinni tilos! Kovászna megye

Annak ellenére, hogy egyértelmű szabályzata van a sepsiszentgyörgyi strandnak, többen megszegik ezt, és nem megfelelő módon viselkednek a létesítményben. A létesítményt működtető cég igazgatója szerint, igyekeznek betartatni a szabályokat, de ez nem mindig egyszerű.

A strandot működtető Sepsi Rekreatív cég 21 pontban határozta meg a házirendet, amit minden vendégnek kötelező betartania. A legfontosabb szabály, hogy a létesítménybe csak jegyváltással, karszalaggal lehet belépni, hiszen a szögesdróttal bekerített helyre nem lehet beszökni. Bodor Loránd igazgató szerint azonban vannak, akik ezt is megkerülnék, és másképp jutnának be a strandra.

A legfőbb gondot azonban az jelenti, hogy sokan élelmiszerrel és italokkal felpakolva érkeznek, holott a rendszabály egyértelműen kimondja: tilos élelmiszert és italt bevinni a strand területére. Olyanok is vannak, akik gyorsétteremből rendelnek menüt, pizzát a bejárathoz, majd besétálnak vele, mintha nem lenne tilos. A tiltás egyik legfőbb oka a szemetelés, ami felhalmozódik a fürdőzők után. Az igazgató elmondta, néhány éve szegényes volt a büfé kínálata, de idén már többféle menüből, italból, édességből lehet válogatni megfelelő áron, tehát érthetetlen, hogy mégis miért viszik be az ételt.

Hirdetés
Hirdetés

– Vannak, akik hűtőtáskákkal érkeznek, megpakolva élelemmel és italokkal, de nem állíthatunk rendőrt minden vendég mellé, hogy mit visz be a strandra. A szabályzat egyértelmű, aki megszegi, azt kitessékeljük a strand területéről – hangsúlyozta Bodor.

A városi strandon más szabályellenes esetek is történnek: vannak, akik ruhástól ugranak a medencébe, nem viselkednek megfelelően, túl sok alkoholt fogyasztanak, ezeket a személyeket is kiutasítják a létesítményből.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 28., 8:17
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Teljes mertekben igaza van Bodor urnak, hogy szukseg van arra, hogy legyen rend, fegyelem.Ellenben az arak horribilisak a gyorsbufenel.tobben kene kinaljanak etelt.Ha bemegy egy csalad es meg eszik isa gyorsbufenel, akkor egy hetig otthon marad, mert masnap mar nem futja a fizetesukbol a relax.Meg van rengeteg sok javitanivalo, hogy Mindenkinek jo legyen.Na de sikert hozza.

  • User
    Dátum: 2019. június 28., 10:58
    ÉRTÉKELÉS: 33

    Nem minden család költségvetése engedi meg, hogy az eléggé borsos belépő mellet a strandi „büféből” ebédeljen. Kijönni sem lehet, vagy visszamenni…elég idióta szabályok vannak érvényben a strandon. A szemetelés meg a leghülyébb érv arra, hogy nem lehet élelmet bevinni. Szemetelni strandi szeméttel is lehet s otthonival is.

  • User
    Dátum: 2019. június 28., 14:54
    ÉRTÉKELÉS: 9

    A strandi bufe elelmiszerjeivel nem gyul a szemet ??!! ha kell azal tobb gyul mivel minden egyes szalma krumpli kulon taroloba van rakva feles viz, uditok stb !!! de ha egy csalad megy s viszen az 2 l uvedbe visszi!!! Ne az etel utan akarjanak meggazdagodni !!!

  • User
    Dátum: 2019. június 28., 14:54
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Meg hogy megfelelő árral dolgoznak horribilis összeget kérnek el a kajáért és az italról meg az edessegrol ne is beszéljünk egyszerűen pénz rablás 😬😬😬😬😬

  • User
    Dátum: 2019. június 29., 21:23
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Miert van , hogy a kinti egy lejes fagyi a strand teruleten 5 lej? Nem szegyellik magukat? S meg kerdes, hogy miert rendelnek kintrol pizzat stb azvemberet? Vagy miert mennek hutotaskakkal? Egy kicsit elkene gondolkodni……Vezetoseg…

  • User
    Dátum: 2019. június 30., 0:41
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nagyon sok szülő a gyerek miatt megy el a strandra.Valóban, a gyerekek részére nem drága a belépő. Ez nem mondható el a felnőttjegyről!! És akkor kell még fagyi, üdítő, éhes lesz a gyerek, csábító a gyorsbüfé ajánlata. Tisztelt üzemeltető! Biztosan nagyok a fenntartási költségek, de a leírtak alapján ne gondolják, hogy az átlagcsalád, ahol a szülők Szentgyörgy szintű fizetéssel rendelkeznek, hetente többször is megengedheti magának, hogy a strandon hűsűljön. Jó dolog mindenképp, hogy van ez a létesítmény, de távolról sem tökéletes.

  • User
    Dátum: 2019. június 30., 19:31
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kézdin is jó lenne 1 strand, de ha ennyire töketlen a városvezetés a német öregúr nemsokára azt is összedobja! A Fortyogót adják el nyílt árverésen én gondolom, h aki 1.000.000 körüli árat kifizet még 3at 4et feláldoz, h színvonalas legyen! Hol az a sok kézdivásárhelyi milliomos?!🤣

  • User
    Dátum: 2019. július 3., 3:35
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Azért újra vizsgálnám azt a kijelentést hogy „meg felelő áron ” … ha az ár meg felelő lenne senki nem rendelne éteremből gondolom . Tudom hisz szentgyörgyi vagyok .