Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Esőben is ünnepeltek

Esőben is ünnepeltek Kovászna megye

Szombaton a Pro Zabola Egyesület szervezésében, a helyi vállalkozók, és civilek támogatásával megtartották az 5. alkalommal megrendezett Szent Mihály-havi Forgatagot, ezúttal új helyszínen: a Csipkésben, a nemrég készült feredőnél.

Az egyesület klubházának udvaráról a Csipkésbe költöztetett ünnep egyik közkedvelt mozzanata a főzőverseny volt, amire 11 csapat nevezett be, nemcsak Zaboláról, hanem a szomszédos településekről, valamint az anyaországi testvértelepülésről, Füzesabonyról is. Az ASIMCOV tagjaiból álló zsűri a Roy Chowdhury-Mikes csapat borjúpörköltjét találta a legfinomabbnak, a Gyöngyharmat Néptáncegyüttes csülkös babgulyása második díjat ért el, a füzesabonyiak legényfogója lett a harmadik.
A színpadon a Zernyealja és a Gyöngyharmat néptánccsoportok szórakoztatták a közönséget. Sajnos, az eső belerondított az ünnepbe, így a Pince Band-koncert elmaradt, de miután elállt a zivatar, szabadtéri bulival zárták a rendezvényt.
A szervezők megfelelőnek találták a helyszínt, ezért úgy döntöttek, jövőben ugyanitt tartják meg az ünnepséget. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük