Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eső után biztosítás?

Eső után biztosítás? Kovászna megye

Az áradások során számtalan gazdaság, ház, pince, mezőgazdasági terület rongálódott, illetve közutak is károsultak a megyén végigsöprő víztömeg miatt, és az eső még mindig esik… Összeállításunkban annak jártunk utána, ilyen esetekben a biztosítások mennyire nyújthatnak lelki nyugalmat a magánszemélyeknek, és a közösségi vagyonért is felelős önkormányzati vezetőknek, illetve élnek-e a lehetőséggel.

Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere úgy véli, a bodzavidéki áradásokhoz képest ők könnyebben megúszták, ám a megduzzadt patak náluk is több házat elöntött, iszappal teltek meg az udvarok.
– Szerencsénkre nagyon hamar levonult a víz, igaz, hogy az útjainkat elmosta, az Olt folyó pedig mezőgazdasági területeket öntött el, ahol elvégeztük a szükséges kárfelmérést – részletezte.
Arra a kérdésünkre, hogy a hivatal tulajdonában lévő épületekre, tulajdonokra kötnek-e biztosítást, az elöljáró kifejtette, az előző években minden épületet bebiztosítottak, ez évente körülbelül 6 ezer lejes költséget jelentett, ám idén „a román kormány úgy összehozta a költségvetést”, hogy nemcsak erre nem jutott pénzük, de augusztustól nem lesz közvilágításra, éjjeli őrségre, illetve októbertől a fizetéseket sem tudják kiadni.
Fodor Imre, Illyefalva polgármestere kérdéseinkre elmondta, mind a sepsiszentkirályi, mind az illyefalvi, illetve az aldobolyi patak megnőtt: egy átjárót, pallót elvitt az áradás, másik hármat megrongált, utakat mosott el, tett járhatatlanná. Szentkirályban kell leghamarabb beavatkozniuk: mivel a települést patak köré építették, ezért a patakpart beomlásával nagyon sok helyen melléképületek rongálódtak meg. De ugyanitt többtucat pincét árasztott el, az illyefalvi Keresztény Ifjúsági Központ ebédlőjébe is behatolt a víz, továbbá a községben körülbelül 300 hektár mezőgazdasági terület károsult. Aldobolyban összesen 10 gazdaság udvara telt meg vízzel, itt szivattyúkkal iparkodtak helyreállítani a rendet.
– Ajánlatos lenne biztosításokat kötni. Arra odafigyelünk, hogy beruházásoknál a kivitelezőt a feladatfüzetben a munka bebiztosítására kérjük. Szerencsére most nem történt kár az Olt hídnál, de ezekre próbálunk odafigyelni. Az épületek biztosítása a pénzhiány miatt viszont gondot jelent – magyarázta Fodor.
Dombora Leheltől, Réty polgármesterétől megtudtuk, hogy a jelenlegi árvíz náluk csupán két – árterületen található – házat érintett, az egyik lakatlan, a másikból pedig még idejében kilakoltatták az ott élőket, pedig az utóbbit körbe is zsákolták, ám mindhiába.
– Meglepődtünk, mivel a focipálya környékén, a park előtt lévő holtárok annyira megtelt egy időszakos patak miatt, hogy a víz átfolyt a parkba. Erre még nem volt eddig példa, Komollón kellett zsákolni, gátat magasítani, illetve Bitán járhatatlanná vált a bejáró községi út az áradások miatt – összegzett az elöljáró.

Nincs rá pénz, ezért mellőzik
A két héttel ezelőtti áradás Szentkatolnát is érintette, ott még a Feketeügy mellett lakók portájára is behatolt a víz, közvagyon azonban nem rongálódott. De ha netán úgy történt volna, sem lenne rá biztosítás.
– Régebben nézegettük a biztosítási árakat, azonban figyelembe véve a költségvetésünket, úgy döntöttünk, inkább mellőzzük, mert nem engedhetnénk meg magunknak – mondta Tusa Levente polgármester, hozzátéve, az áradás érintette a Szentkatolna imecsfalvi kijáratánál található hidat, de mivel az a megyei úton van, így nem tartozik a falu leltárába.
A hétvégi esőzés miatt megemelkedett Bászka beszakította a kommandói fahidat, amelyre nem volt biztosítása az önkormányzatnak.
– Kommandón anyagi okok miatt nem kötöttünk biztosítást a közvagyonra – tájékoztatott Kocsis Béla polgármester, hozzátéve, hogy a híd rendbetételére a kormánytól várnak segítséget. Hasonló a helyzet a többi olyan orbaiszéki közigazgatási egységben, ahol a hétvégi árvíz károkat okozott.
Barátoson Tánczos Szabolcs polgármestertől megtudtuk: a polgármesteri hivatal épülete biztosítva van, azonban egyéb közvagyon nincs. Mint a polgármester hangsúlyozta, a büdzsé annyira szegényes, hogy egyelőre azt sem tudják, miként fizetik ki augusztusban a hivatal alkalmazottainak júliusi bérét. Zabolán is csak a polgármesteri hivatal épülete és a hozzá tartozó javak vannak bebiztosítva, mondta Fejér Levente polgármester.
Kovásznát nem érintette olyan jelentős mértékben a múlt hétvégi árvíz, leszámítva néhány pincét, azonban az önkormányzat által feljavított makadám utakat tönkre tette, azok ismét javításra szorulnak, mint az ügykezelésükbe tartozó és nemrég felújított Kovászna–Kommandó útszakasz is. Kellemetlen a városvezetésnek, hogy a Petőfi Sándor utcából lezúduló csapadék a Big Daddy Pub és a PPT üzlet tömbházának udvarára folyt, ezt majd a továbbiakban elvezetteti az önkormányzat. Amikor a tizenegy utcát érintő infrastrukturális munkálat megtörténik, akkor megoldódik ez a visszatérő gond. Kérdésünkre Gyerő József polgármester elmondta: a kovásznai önkormányzatnál csak a város tulajdonában levő épületek és autók vannak biztosítva.

Több száz kilométer utat nem lehet bebiztosítani
Kovács Ödön megyemene­dzsert is megkérdeztük, mi a szokásos eljárás, mikor egy-egy nagyobb útjavítást átvesznek, van-e garanciája, illetve annak lejárta után mennyi időre biztosított annak minősége. Az elöljáró kifejtette, a kivitelezés idejére szoktak a munkálatok végzői biztosítást kötni, a kész útra általában 2–3 évi jótállási idő van – és ezzel vége, hiszen több száz kilométer utat nem lehet bebiztosítani. Véleménye szerint a legveszélyeztetettebbek a ritkán használt útszakaszok, mert azokra nem is költenek olyan sokat.
A magánjavak védelmét szolgáló ügyletekről Bálint Mária, a Transilvania Broker cég biztosítási tanácsadója szolgált részletekkel.
Magánházak esetében a kötelező biztosítás ugyan véd árvíz, földcsuszamlás és földrengés ellen, azonban csak a ház falainak, azaz tartószerkezetének károsodását térítik meg. A tarifa sok mindennek függvénye, egy előzetes felértékelés után állapítják meg, de függ a ház folyóvíztől való távolságától, építési idejétől, anyagától. Nem érdemes letagadni tényeket, mert ha beütne a krach, a biztosító csak töredékét fizetheti a leszerződött összegnek – figyelmeztetett.

Száz euróért már köthető
felülbiztosítás
Ha az ember esetleg egyéb javait, ingóságait is védené (tűz, robbanás, természeti csapás, vihar, villám, jégeső, hó okozta kártól), akkor felülbiztosítást kell kötnie, ugyanez a helyzet, ha melléképületeket szeretne bebiztosítani. Tömbházlakások esetében is felülbiztosítás védhet tűztől, beázástól, robbanástól stb. Tíz eurótól kezdődnek a díjak, magánháznál 30 eurótól 5000-ig terjednek, egy átlagos ház esetében körülbelül 100 euró lehet az évi díj, 1940 előtt épített házak esetében pedig, amelyek már két jelentősebb földrengést átéltek (az 1940-est és 1977-est), kicsit többet kell fizetni, de „az esetleges kár esetén ez csak töredéke lehet a veszteségnek”, vonta le a következtetést Bálint Mária.
Elmondása szerint manapság kevesen kötnek lakóházra biztosítást, inkább csak akkor, ha már ők maguk vagy ismeretségi körükben valaki kárt szenvedett. Ugyanez a helyzet a mezőgazdasági biztosításokkal is, ezek esetében 1 hektárnál nagyobb termőföld károsodása esetén fizetnek kártérítést (más kategória a tavaszi, és más az őszi vetés), ha bizonyos időpontig megtörténik a szerződés.
Az előrelátó mérlegelés és a zseb küzdelme tehát tovább folyik…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük