Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Értékes ajándékot kaptak

Értékes ajándékot kaptak Kovászna megye

Kivételesen szerencsésnek érezhetik magukat azok a végzős magyar diákok, akik szerte a Kárpát-medencében a várpalotai Trianon Múzeum jóvoltából idén értékes ajándékcsomagban részesültek. A Mikes Kelemen-líceum végzősei pénteken ünnepélyes keretek között vehették át az adományozóktól a csomagot, mely egy egyedi útikönyvet, kártyapaklit és emléklapot tartalmazott.

Bodor Tünde

Az ajándék kézbesítésében, a diákokhoz való eljuttatásában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Romániai Magyar Pedagógusszövetség vállalt szerepet. Az ünnepélyes átadáson e szervezetek képviselői, Sándor Krisztina ügyvezető elnök és Kolcza István sepsiszéki igazgató, dr. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány elnöke, Vargha Fruzsina sepsiszentgyörgyi alpolgármester és Nagy Zoltán megyei tanácsos, valamint Némethy-Szilágyi Norbert, a Partium Ház nemzetpolitikai főmunkatársa vett részt.

Már István iskolaigazgató házigazdaként mondott üdvözlőbeszéde után Sándor Krisztina elmondta, a trianoni döntés 100. évfordulójára tervezett átadást, mint annyi sok más rendezvényt is, meghiúsította a járványhelyzet, így arra idén került sor. A Kárpát-medence 4500 magyarul érettségiző diákja részesül a csomagban, Aradtól Nagybányáig, Temesvártól Sepsiszentgyörgyig, főleg elméleti líceumok végzettjei.
– Trianon után a magyar szállásterületen, a régi Magyarország összes járásában élnek még magyarok, a Kárpát-medencei integráció pedig egyre erőteljesebben napirenden van – mondta Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum igazgatója, történelmi dimenziókba helyezve az aktuális eseményt.

Az integrációban nagy szerep jut a magyar iskoláknak, a Határtalanul programnak, amely által anyaországi diákok ezrei jutnak el a külhoni magyar területekre. Nekik is, de minden magyar fiatalnak kivételesen kedves és hasznos lehet az a Kárpát-medencei útikönyv, amely premier a maga nemében, ugyanis a hajdani hazát turisztikai szempontból még nem dolgozták fel, ebben a gyönyörű kivitelezésű könyvben viszont 31 tematikus egységben lehet (újra) felfedezni a Kárpát-medencét – ismertette a könyvet, illetve a csomag további tartalmát.

A diákok kaptak még egy Trianon kártyapaklit, amely az országvesztés legfontosabb szereplőit és eseményeit mutatja be, valamint egy QR-kódot tartalmazó lapot, mellyel hozzáférhetnek a 100 Szívdobbanás című 4 perces animációs rövidfilmhez. Ez a magyar identitást erősíti egy, az Úz-völgyéből felriasztott turulmadár révén. Az iskolások névre szóló emléklapján pedig az a gondolat kapott helyet: „Ahol ti vagytok, ott van Magyarország.”

– Mielőtt elmentek nászútra Párizsba vagy egy hosszú hétvégére Isztambulba, jót fog tenni, ha használjátok ezt az útikalauzt, és eljuttok oda, ahol nem a luxusért, hanem az emberekért érdemes megfordulni – szólt Vargha Fruzsina a diákokhoz.
Ez a könyv is, amelyből megismerhetik a magyarság életterét, arra a felismerésre vezetheti a mai olvasókat, hogy magyarnak lenni jó, de azt csak úgy lehet, ha gyakoroljuk is magyarságunkat, és az olvasást, vonta le a következtetést Péter Sándor, a pedagógusszövetség háromszéki elnöke. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük