Felhívás!

Érdekes jelenség

Elgondolkodtató statisztikai adatokról számolt be lapunknak Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség vezetője: ezekből kiderült, hogy idén–január-október periódusban – Háromszéken nőtt az alkalmazók száma, miközben csökkent a munkaszerződéseké.

Ördög kifejtette, az idén, január, illetve november első napja közötti periódusban jegyzett számadatokat elemezte, és az kiderült, hogy az említett időszakban 496-tal nőtt az alkalmazók száma a megyénkben, miközben 1993 munkaszerződést felbontottak, ennyivel kevesebb szerepel az összesítésben.

– Érdekes ez az adat, rengeteg mozgásra utal. A jelenlegi járványügyi helyzetben több támogatásra nyílt lehetőség, rengeteg intézmény kezdte el használni az országos elektronikus nyilvántartót, adatbázist (Revisal), amelyben nem titok, hogy számos átfedés van. Ott, ahol meg voltak duplázva a munkaszerződések, most kiugrott a hiányosság, orvosolták ezeket, így reálisabb lett a helyzet. Ez is egyfajta magyarázat. Természetesen ezek a tévedések körülbelül tíz százalékát teszik ki az előbb említett, majdnem 2 ezer felbontott munkaszerződésnek, más is áll a jelenség mögött – részletezte Ördög.

Lapunk kérdéseire kiderült, hogy Háromszéken az aktív munkaszerződések száma közel 44 ezerre tehető, ez a szám a tavalyhoz képest nem változott látványosan, ennek ellenére mégis szembetűnő ez a 2 ezres hiány, továbbá meglepő a 496-ra tehető növekedés. A jelenséget Ördög azzal magyarázza, hogy a nagyvállalatoknál a járvány alatt egyfajta „visszalépést” észleltek a munkavállalók, így többen időben, még a menesztés előtt léptek, éppen ezért számos kisvállalat, 2–3 alkalmazottas vállalkozás látott napvilágot.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.