Felhívás!

Emberhiány van

Emberhiány van Kovászna megye

A múlt héten tartott éves értékelőt a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség vezetősége, mely során kiderült, hogy tavaly az életmentők nem kevesebb mint 5862 esetben, átlagban napi 16 alkalommal vettek részt különféle bevetéseken.

Az említett bevetésekből 3584 életmentés, terepre szállás – napi átlag 9 riasztás – a rohammentőkre hárult (tavaly ez a szám 3094-re volt tehető), városon 1860, míg vidéken 1724 alkalommal kértek segítséget. A bevetések során a rohammentők 3091 személynek (ebből 255 gyermeknek) segítettek: a beszámolóban kiemelték, hogy 111 alkalommal szívstopnál kellett újraélesztéshez folyamodniuk (a próbálkozások 12,6%-a bizonyult sikeresnek, 14 beteget élesztettek újra még a kórházba szállítás előtt). A koronavírus miatt járványügyi helyzetben 570 betegszállítást vállaltak a piros egyenruhások.
A tűzoltók sem tétlenkedtek, összesen 268 tűzesetnél oltottak (a tavaly ez a szám 237-re volt tehető). Legtöbbször a melegítésre használt eszközök, illetve rövidzárlat okozott gondot, de a nem megfelelő helyen való dohányzás, felelőtlenül eldobott cigarettacsikkek és tarlótüzek is gyarapították az idevágó statisztikákat.

A felügyelőség vezetői arra is rámutattak, hogy az előírásokhoz képest 89,62%-ban voltak betöltve az állások, így 10,38%-os hiánnyal küszködnek. Tavaly 22 munkatárs távozott különféle okok, áthelyezések miatt, illetve 27 személyt alkalmaztak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások