Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eltévedt madarak?

Eltévedt madarak? Kovászna megye

Érdekes, a vadlúdvonuláshoz köthető esetről számolt be lapunknak egy sepsiszentgyörgyi madárbarát, mi pedig Kelemen Lászlót, a megyeszékhelyi Rara Avis Madártani Egyesület vezetőjét kérdeztük ennek kapcsán.

Hirdetés
Hirdetés

Fölöttébb ködös hétfő estén (7-8 óra között) lett figyelmes fura jelenségre egy sepsiszentgyörgyi madárbarát. Elmondása szerint a Kónya Ádám Művelődési Ház közelében nagyon alacsonyan repülő vadludakat (párfős csoportot) látott, ami pedig ennél is érdekesebb volt számára, hogy néhány – a csapattól leszakadt – szárnyas hangos gágogással repült a többi mögött, úgy tűnt, mintha eltévedtek volna a köd miatt. Kelemen László szerint két forgatókönyv is lehetséges.

– A helyi madarakat nem zavarja a sűrű köd, hiszen már rutinosan mozognak a mező és a város között. Más a helyzet az átvonulókkal. Nálunk ugyan nem költenek a vadlibák, ám tudomásunk van arról, hogy pár napja a Rétyi-tónál több napig pihentek, de Kőröspatak közelében, a tónál is szoktak időzni. Elképzelhető, hogy ezeket a madarakat ijesztette meg valami, és ezért voltak összezavarodva. Ennél valószínűbb viszont, hogy átutazó, a nagyobb csoporttól leszakadt, a köd által megzavart, alacsonyan repülő egyedekről volt szó – magyarázta.

Rámutatott, a vadlibák V alakban repülnek, ennek az egyik száránál kialakulhat egy újabb alakzat azokból a madarakból, amelyek nem tudják tartani a ritmust. Ezek sokkal alacsonyabban repülnek. A szakirodalom is említi, hogy jobban ki vannak téve a veszélynek, magasfeszültségi áramkábeleknek csapódhatnak.
A szakember ezúton is kiemelte a madárvonulás megfigyelésének szépségeit, amiből komoly befektetésekkel akár háromszéki turisztikai látványosság is lehetne. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. november 20., 9:14
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Lehet más oka is. A mióta Szentlélek határába fel állitották azt az erösitö antenát halomra hulnak a madarak, de ezzel nem törödik senki.