Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Első körben Gyerő győzött

Első körben Gyerő győzött Kovászna megye

Hiába szerepel román felirat is a kovásznai művelődési ház falán található Széchenyi-plaketten, a Dan Tanasă fémjelezte Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) mégis beperelte Kovászna város polgármesterét, amiért nem a román leírás van legfelül, hanem a magyar. Ezért aztán a plakett levételét kérte.
Előzményként érdemes tudni, hogy a városi művelődési ház falán található, Széchenyi Istvánt ábrázoló, a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész által készített bronz domborművet Halasy-Nagy Endre budapesti újságíró, kutató adományozta a városnak 2010-ben. Az adományozónak az volt a kívánsága, hogy a művészi alkotás a Kőrösi Csoma Sándor-szobor közelében kapjon helyet, hiszen Széchenyitől származik az a Csomát jellemző idézet, miszerint „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak”.
A testület végül 2017-ben egyöntetűen (tehát a román tanácsosok rábólintásával) jóváhagyta a dombormű elhelyezését, melléje pedig az önkormányzat két plakettet készíttetett, amin románul és magyarul is olvasható a fent említett idézet, valamint egy leírás Széchenyiről. Az adományt a tavalyi Csoma-napokon leplezték le, de fél év múlva a Méltóságért Európában Polgári Egyesület felszólította Gyerő József kovásznai polgármestert, vegye le a plakettet, mivel az törvénytelen, lévén, hogy a román leírás a magyar alatt található, holott szerintük fordítva kellene legyen.
Gyerő József azt válaszolta, nem követtek el törvénytelenséget. Később az egyesület újra próbálkozott, mígnem idén be is perelte Gyerő Józsefet a Kovászna Megyei Törvényszéken. Az elöljáró, aki maga is jogász, önmagát képviselte az ügyben.
– Az egyesület olyan, a Brassói Táblabíróság által kimondott határozatokkal próbált precedensre hivatkozni, amelyek kimondják, hogy köztereken, közintézményeken az első helyen szereplő feliratnak román nyelvűnek kell lennie. Azonban az ilyen ügyeknél vagy kifelejtik, vagy nem akarnak tudni a 2004/500-as törvényről, amely arról szól, hogy a köztereken, közintézményeken pl. a magyar feliratot méretben, betűtípusban, színben hasonló román fordításnak kell kísérnie, mi pedig ennek eleget tettünk Kovásznán – részletezte az elöljáró.
A polgármester védekezését a Kovászna Megyei Törvényszék elfogadta, és szeptember végén megalapozatlanként az egyesület keresetét visszautasította. A történet azonban itt nem ért véget, mert az egyesület október közepén fellebbezett. A polgármester reméli, hogy jogerősen is meg tudja védeni álláspontját. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások