Felhívás!

Először a történelemben

Először a történelemben Kovászna megye

Újabb kezdeményezéssel promoválják Háromszék turisztikai látványosságait: a Blue Air légitársaság járatain. A mostani együttműködés nyomán több százezer emberhez juthat el majd az üzenet, hogy érdemes megyénkbe látogatni.

Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke a megyeinfón jelentette be, hogy a Blue Air légitársaság nemzetközi járatain tegnaptól kezdve két hónapon keresztül mindenki elolvashatja a vállalat legújabb folyóiratát, amelyben „először a történelemben” négy oldal Kovászna megyéről szól. A lap kifejezetten az utasok számára készült, és a magazin hasábjain román és angol nyelven kap helyet a Látogasd meg Háromszéket! népszerűsítő anyag.

Ez rendkívül fontos eredmény a turizmus évében, véli a tanácselnök, hiszen a statisztikák szerint a Blue Air járatain két hónap alatt mintegy öt­száz­ezer ember kezébe kerülhet ez a folyóirat. A cél az, hogy kiteljesítsék azokat a turisztikai csomagokat, amelyek a romániai turistákat célozzák. Az idegenforgalmi kampányok mellett, az idei tervek között szerepel Bikfalva népszerűsítése is, ahol 36 kúria található. Távlati cél pedig, jegyezte meg Tamás, hogy a település felkerüljön az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.