Felhívás!

Előrehozták a határidőt

Előrehozták a határidőt Kovászna megye

Igényelhetik a gazdák a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA) a bankhitelhez szükséges igazolást, amellyel kedvezményes rövid távú kölcsönhöz juthatnak a mezei munkák elvégzéséhez.

Az igazolással azt tudják bizonyítani, hogy folyamodtak terület­alapú és/vagy más támogatásért az APIA-hoz, és azt is, hogy ezt milyen összegben ítélték meg. Az érvényben lévő jogszabályok szerint, akik APIA-támogatásra jogosultak, az igényelt összeg 90 százalékának megfelelő határig kedvezményes kamatú kölcsönt kérhetnek. A kamat ugyan nem rögzített, de az nem haladhatja meg több mint két százalékkal a jelzáloghitelesek esetében használt, hathónapos bankközi hitelkamatlábat (ROBOR 6M), amely ma 1,73%.

– Ez tulajdonképpen nem újdonság, hisz ilyen igazolásokat eddig is adtunk. A dolog azért figyelemre méltó, mert a koronavírus-járvány okozta esetleges nehézségek áthidalása végett ez a dokumentum, amit korábban júliusban, tavaly májusban adtunk ki, idén már márciusban rendelkezésre áll, hogy a mezei munkák a járványügyi megszorítások dacára gond nélkül elvégezhetők legyenek – mondta el megkeresésünkre György Ervin, az APIA igazgató-helyettese.

Az igazolás online igényelhető, és ugyancsak elektronikus úton kapják meg a gazdák.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.