Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elöljáró leköszönőben

Elöljáró leköszönőben Kovászna megye

Kökös, Lemhény és Kézdialmás polgármesterei után összeférhetetlenség miatt a napokban Bartók Ede Ottó, Dálnok elöljárója is elveszíti tisztségét.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség állapította meg az összeférhetetlenséget, a döntést az elöljáró a megyei törvényszéken megóvta, de elutasították. A brassói táblabíróságon 2016. június 27-én született ítélet megerősítette az összeférhetetlenséget, a döntés ellen a polgármester fellebbezést nyújtott be a Legfelső Semmítő és Ítélőszéken, ám május 29-én az is ellen döntött.

„Három hete kellett volna megkapnom a prefektúrától a felfüggesztésemről szóló határozatot, ám jelenleg a prefektus szabadságon van, így vélhetően hét végéig leszek még tisztségben” – osztotta meg lapunkkal Bartók Ede Ottó. Megerősítette, mivel három évig nem tölthet majd be köztisztséget, nem indulhat a jövő évi helyhatósági választásokon. Hozzátette, megmarad az RMDSZ helyi elnöki tisztségében, ám a többi, hasonló módon eltávolított polgármesterrel ellentétben nem folytatja tevékenységét községmenedzserként. „Amit eddig éjszaka, illetve hétvégén folytattam, mostantól napközben végzem majd: mezőgazdasággal foglalkozom”, avatott be jövőbeni terveibe.

Bartók Ede Ottó megjegyezte, az idei költségvetésük a tavalyihoz viszonyítva, amikor csak a fizetésekre volt elegendő a pénzük, sokkal jobbnak mondható, az államtól is kaptak, a megyei tanácstól is. „Befejeztük és átadtuk a ravatalozót, érkezett egy traktor-kotrógép, sikerült leaszfaltozni a főutcát a nagy hídtól mintegy 650 méteren, illetve a Dózsa-teret.” A héten írják ki a közbeszerzést a Csernátonnal közösen megnyert, csatornázást célzó munkára, ahogy az új óvoda építésére is, továbbá a megyei tanács segítségével új hidat építenek Szörcse felé, a Zágon és Dálnok határában folyó Feketeügyre, és a tervek szerint július 20-án a tavalyi „kényszerszünet” után ismét megrendezik a falunapot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 19., 6:59
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Minek FALU nap ,Várós nap ,egy nagyobb városnap költségéböl felépitenének egy óvodát ,kijavitanának egy iskolát .Gondolkodunk el azon hogy mekkora kárt okozun ,milyen mértékben szennyezzük a levegöt egy tűzijátékkal ? Nem beszélve az költségéröl ,azért a pár percért mennyit fizetünk. Na de ez kell mert ezzel lehet egyes embereket szédíteni,meg egy másik kategoriának egy kis plusz pénzt lenyúlni Sok település fejlödhetne jobban gyorsabban ,lenne is rá emberi kapacitás ,ha mindent nem irányitana a megyei tanács .

  • User
    Dátum: 2019. június 19., 10:07
    ÉRTÉKELÉS: 6

    …vagy az egészségügynek utalni azt az összeget ,hogy a sok egészségügyi járulékot fizetö polgár mindent ne kelljen fizessen ha lebetegedik.