Felhívás!

Előadás a gyógynövényekről

Előadás a gyógynövényekről Kovászna megye

Kedden késő délután tartották a Tudástár második előadását Kézdivásárhelyen. Ezúttal Sebestyén Judit mesélt a gyógynövények világáról. A közel kétórás előadás során válaszokat kaphattak a jelenlévők olyan kérdésekre, hogy mit, mikor érdemes gyűjteni, mi ellen, és hogyan kell fogyasztani.

A népes közönséget Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány programfelelőse, a Tudástár előadássorozat szervezője köszöntötte, illetve bemutatta a meghívottat: Sebestyén Judit Székelyudvarhelyről érkezett, és a gyógynövények mindennapi használatába nyújtott bevezetőt.

– Hogyan használták nagyanyáink a természet erejét? Milyen energiákat hordoznak a közismert gyógynövényeink? Hogyan vegyük észre magunkon és családtagjainkon a betegség jeleit, majd milyen teákkal gyógyítsuk? Teafogyasztás a mindennapokban megelőzés céljából – ezeket a témákat járjuk körbe az előadás során, mondta.

A továbbiakban Sebestyén Juditot hallgathatták a jelenlévők, aki úgy válaszolt a fent említett kérdésekre, hogy saját tapasztalatait, betegségét, múltját idézte fel. Amint mondta, a humor sosem hagyta el, mialatt daganatos betegségét igyekezett leküzdeni, de a humor az előadását is végig színesítette.
A Tudástár következő előadója Barabás Enikő asztrológus lesz, aki szeptember 28-án, 18 órától a magyarok csillagait mutatja be a Vigadóban. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.