Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elmaradnak a március 15-i rendezvények Háromszéken

Elmaradnak a március 15-i rendezvények Háromszéken Kovászna megye

Elmaradnak a március 15-re tervezett tömegrendezvények Kovászna megyében a koronavírus terjedése miatt.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkünk frissül!

Minden esemény elmarad Sepsiszentgyörgyön

Az emberek biztonsága a legfontosabb, így elmaradnak az idei március 15-ei tömegrendezvények Sepsiszentgyörgyön – jelentette be hétfőn délben, rendkívüli sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester.

Mint mondta, a lovas felvonulás, a főtéri ünnepség, illetve a színházba tervezett rendezvény is elmarad vasárnap. A döntést az Engedélyeztetési Bizottság ülésén hozták meg, közösen a rendőrséggel, csendőrséggel, illetve a Közegészségügyi Hatóság igazgatójával.

A polgármester kiemelte: 1989 óta nem történt ilyen, hogy ne tudják megtartani a magyar forradalom és szabadságharc emlékére szervezett eseményeket, viszont arra kér mindenkit, viseljen kokárdát és helyezzen el egy-egy szál virágot a városi emlékhelyeknél. “A szabadság a lelkünkben van, nem a hely a legfontosabb, hanem az eszme” – fogalmazott Antal Árpád.

A városvezető hozzátette: nem kell pánikolni, hanem oda kell figyelni, elsősorban a kézmosásra, illetve egymásra. Arra kéri a lakosságot, amennyiben bárkinek a tudomására jut, hogy olyan övezetből érkezőket ismer, ahol jelen van a vírus, jelezze a hatóságoknak. (Friss FM)

Csak koszorúzást tartanak Kézdivásárhelyen

A román járványügyi hatóságok a koronavírus-terjedés megfékezésére vonatkozó döntését, illetve a szakhatóság által megfogalmazott ajánlásokat figyelembe véve, Kézdivásárhely Önkormányzata úgy döntött, kénytelen lemondani a március 15-re szervezett összes rendezvényét. Ennek ellenére, a város főterét méltón feldíszítik és koszorúznak is – áll az önkormányzat közleményében.

Sem a 11 órára tervezett felvonulást, sem a 12 órára tervezett megemlékező műsort nem tartják meg, ahogyan ezen események előttre és utánra szervezett kisebb műsorokat sem. Az intézkedés értelmében elmarad az esti, Vigadó Művelődési Házban tartandó ünnepi előadás is.

Bokor Tibor polgármester viszont kihangsúlyozta: Kézdivásárhely főterét, a korábbi évekhez hasonlóan, feldíszítik az ünnepre, Gábor Áron szobránál pedig március 15-én, délben elhelyezi a kegyelet koszorúját, és erre buzdítja azokat is, akik tisztelegni szeretnének az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. A koszorúzás keretében sem műsor, sem beszédek nem hangzanak el.

Az RMDSZ is lemondja tömeges köztéri rendezvényeit

A hatóságok szigorítását és a közegészségügyi helyzetet figyelembe véve az RMDSZ nem szervezi meg idén március 15-i tömeges köztéri megemlékezéseit – olvasható a Romániai Magyar Demokrata Szövetség sajtóközelményében.

A dokumentum szerint a szövetség azt tartja a legfontosabbnak, hogy a magyar közösség tagjai biztonságban legyenek, egészségüket ne veszélyeztesse semmi.

„Az RMDSZ azt javasolja a magyaroknak, hogy március 15. alkalmából egyénileg vagy kis csoportokban helyezzék el koszorúikat a megemlékező helyeken, így tesznek a Szövetség helyi és országos vezetői is. A koszorúzási időpontokat és annak feltételeit a helyi szervezők fogják bejelenteni. A Szövetség arra kér mindenkit, hogy tartsa be a közegészségügyi előírásokat!” – teszi hozzá a közlemény.

(Friss FM/kezdi.ro/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 9., 21:48
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Most nem unnepeljuk marcis 15 et ne ünnepeljük husvetot sem szentgyörgy napját se mert minden hol emberek tomegje gyul össze zárják le az udulokot es ja székely vakta a szuper marketokot vasút közlekedést mikrobuszokat repulokot se ki se be iskolákat hat nincs elég betegség virusok es együt élünk velük jó hogy nem veszik el a levegőt es mán mit akarnak emberek egeseget vennék figyelembe mán rég felkene legyenek készülve mindenre hat igen csak kéne otvan es nem lehet

  • User
    Dátum: 2020. március 10., 8:27
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Testvereim ! Ha most tekintetesen december 1 kovetkezne, es nem marcius 15 ,akkor a BOR ortodox papjai ugyanugy kijelentettek volna, mint ahogyan a misekkel kapcsolatosan kijelentettek, hogy nekuk aztan a satan hadai nem parancsolnak, mert nekuk csak Isten parancsol, es az unnepseget tuzon vizen at megtartottak volna. Erre merget vehettek ! Na, de hat jo kis kozmondas: Gyava nepnek nincs hazaja !

  • User
    Dátum: 2020. március 10., 17:25
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Mit nagyoskodtok idiotak?-„lehetoleg taknyosan”. Egesz nyugodtan megtarthattatok volna az unnepseget, hiszen ezzel nem terjesztettetek volna jobban a virust, mint azok akik az orszaghatarokon nap mint nap beengedik az Olaszorszagbol menekulo „roman testvereket”. A mai nap folyaman is fogtak egy csalo bandat egy egesz busszal a Giurgiu-i hatarnal (Bulgaria felol !!!). Kepesek voltak Szerbian keresztul Bulgariaig kerulni, hogy azt hazudjak, hogy ok a Gorogorszagbol jonnek. Ha a torveny es a torveny vegrehajto szervei nem volnanak ilyen elnezoek veluk szemben, akkor ezt a buszt soforostol- buszostol egyenesen a Jilava-i bortonbe kellett volna bekiserni. Hat mi ez ha nem „fals in declaratii” es „uz de fals”. Ha magyarok ultek volna a buszon, na akkor igen, akkor ez nem igy sult volna el. Na ezek terjesztik a virust es az inkompetens roman szervek akik ilyen elnezoek az ilyen hazug, Olaszorszagbol hazaerkezokkel, es nem azok akik itthon bekesen meg akarjak unnepelni Marcius 15-ot !!!

    • User
      Dátum: 2020. március 10., 19:29
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Nehéz felfogni az iróniát. Főleg, ha még igazság is van benne. Ugyanis ezekre az ünnepségekre, koszorúzásokra az idősebbek mennek. Ők pont jobban kitettek a komplikációknak, és arra BIZTATNI az embereket, hogy minél többen menjenek ki, felelőtlenség. Ha egyszer bezárjuk az iskolákat, korlátozzuk az összejöveteleket, hogy csökkentsük az esélyét, hogy az egész hóbelevanc elszabaduljon, akkor jó lenne, ha emberek felfognák, hogy ez értük van és nem cselekednének ellentétesen.
      Persze, most úgy tűnik, hogy itt nincs miért félni és lehet március 15-én se lesz még fertőzött a környéken. De ott a lehetősége, hogy lesz, mivel most még tünetmentesek a hordozók.
      Ha jól sikerül ez a két hét, akkor lesz esély, hogy Romániában marad a kevés esély. Ha rosszul sül el – és ez az emberektől legalább annyira függ, mint a hatóságtól – akkor Olaszország kettő lesz itt.

  • User
    Dátum: 2020. március 10., 21:59
    ÉRTÉKELÉS: 8

    „Olaszorszag ketto lesz itt…” Igen baratom, erre mar most felkeszulhetsz. De ez nem azert lesz mert egyesek meg szeretnek unnepelni marcius 15-et, hanem azert mert az inkompetens roman hatosagok ilyen feluletesen kezelik a helyzetet. Hiaba zarjak be az iskolakat, ovodakat, bankot, uzletet, ha az orszaghatarokon ilyen felelotlenseg es korrupcio uralkodik. Az utobbi ket het alatt tobb mint 40.000 Olaszorszagbol hazaerkezot engedtek at a roman hataron. Es figyelem, ezek kozt 3.500-an olaszok es mas kulfoldi allampolgarok voltak. Tehat megcsak nem is beszelhetunk az utobbiak eseteben hazatero hazankfiairol. Es ha ez igy folytatodik, akkor kerdem en, minek bezarni az iskolat, az ovodat, minek elhalasztani az unnepeket, sportesemenyeket hiszen a virus nap mint nap ozonlik be az orszagba a fertozott zonakbol hazaterokkel es a veluk erkezo kulfoldiekkel. Ameddeg nem zarjak le teljesen a roman hatart, ugyanugy mint ahogyan Izrael tette, addeg semmi jora ne szamitsatok. Ez nem az az orszag mely meg tudna fekezni a virust. Ez itt az inkompetencia, a felelotlenseg, az idiotizmus es a korrupcio orszaga !

  • User
    Dátum: 2020. március 11., 15:38
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Mintha készakarva másolnák Olaszország esélytelenségeit, és helytelen gondolkodásmódjukat a közügyek intézésébe. Csak a drága sorstársaink elfeledték, hogy a Cigányiádába a nagyobb vetélytárs éppen Spanyolország is elviheti a zOlaszország2 pálmát. Akkor mire fognak hencegni?