Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elkészült a híd

Elkészült a híd Kovászna megye

Nagyborosnyó községben nemrég elkészült a kispataki híd, mindezek mellett új falunévtáblákat helyeztek ki a település bejáratánál, elkezdték a feldobolyi művelődési ház tatarozását és a földutak rendbetételét.

Kanyó Antal, nagyborosnyói alpolgármester elmondta: elkészült a kormány és a megyei tanács által finanszírozott híd Kisborosnyó–Kispatak közötti aminek ünnepi átadását szeptemberre tervezik. Szintén a terveik között szerepel, hogy a hídtól 800 méter hosszúságban feljavítsák a Kispatak felé vezető földutat.

A másik megemlítendő munkálat, hogy – Kispatak kivételével, mert ott megvárják az útjavítást – új, kétnyelvű falunévtáblákat helyeznek ki a község településein. A nagyborosnyói névtábla mellé az anyaországi testvértelepülés, Tolnanémedi is elhozza tábláját augusztus első hetében, amikor kulturális rendezvénnyel ünneplik meg a tízéves testvértelepülési kapcsolatot.

Megtudtuk: újrafestették a cófalvi művelődési házat, ugyanakkor jó ütemben halad a feldobolyi művelődési ház uniós pénzből történő feljavítása is. A munkálatnak szeptemberben kell befejeződnie.

Apró, de fontos munkáknak nevezte az alpolgármester a földutak kavicsozását, valamint a Kisborosnyó-patak medertisztítását. Ez utóbbiról Kanyó megjegyezte, 30 éve nem volt kitakarítva, tavaly ő maga gyűjtött aláírásokat kitakarítása felgyorsítását szorgalmazva.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük