Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Eljött a szezonja

Eljött a szezonja Kovászna megye

Nem drágult idén a dinnye a piacokon, viszont nem olcsó, és később sem lesz az – mondták az árusok. A termést még néhány hétig árusítják a piacokon, illetve az út mellett is.

Elkezdődött az idei dinnyeszezon, az árak magasabbak a piacon, mint a nagy bevásárlóközpontokban, de a vevők szerint előbbi helyen ízletesebb is a gyümölcs. Sepsiszentgyörgyön a központi piacon, illetve az ún. dollárpiacon is árusítanak belőle, a nagypiacon négy eladó kínálja a portékát: három helyi és egy Galac megyei árus – tudtuk meg Székely Kincsőtől, a Tega Rt. munkatársától.

Hirdetés
Hirdetés

Az árak a tavalyhoz képest nem változtak: a görögdinnye kilója 3 lej, a sárgadinnyét pedig 6 lejért árulják. Csakúgy, mint korábban, lehet fél dinnyét vagy akár kisebb szeletet is vásárolni, az árusok szerint sokan választják ezt, mivel a járvány miatt kevesebb a pénzük az embereknek.

Az árusok szerint az idei görögdinnyetermés édes, a szezon pedig augusztus végéig tart, akkor engednek majd az árból is. A multiknál árusított dinnye olcsóbb, viszont több vásárló is panaszkodott, hogy a gyümölcs színtelen, íztelen volt. A jó dinnye ismérve a közepes méret, a sötétzöld szín, és a száraz szár, amely jelzi, hogy nem éretlenül takarították be a földekről.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások