Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elítélték a magyarellenességet

Elítélték a magyarellenességet Kovászna megye

Amint arról a helyszínen meggyőződhettünk, a román parlament emberi jogi bizottságának tagjai keddi ülésükön döbbenten hallgatták végig a terrorizmussal megvádolt és emiatt elítélt kézdivásárhelyi fiatalok ügyvédjének beszámolóját, a védencei ellen folytatott eljárás és meghozott ítélet visszásságairól.

Az elhangzottakból ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy Beke István és Szőcs Zoltán az egyik román titkosszolgálat (SRI) mesterkedéseinek az áldozatai.
Az ügy megvitatásának napirendre tűzését a bizottság tagjaként kérő Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő felszólalásában rámutatott, hogy az utóbbi években december 1-jén provokációk és sérelmek érik a székely-magyarokat. Például a román zászló ellopásával vádolják őket, miközben az ország más vidékeiről ide érkező Noua Dreaptă szervezet tagjai az országból való kitoloncolásukat követelik. Ilyen előzmények után került sor 2015. november 30-án a kézdivásárhelyi Beke István, majd de­cember végén Szőcs Zoltán letartóztatására, vizsgálati fogságba helyezésére, majd elítélésére. Kulcsár szerint jogtalanul, hiszen az ellenük felhozott vádakat a mai napig nem tudták bizonyítani.

Hirdetés
Hirdetés

Benkő Erika képviselő, az emberi jogi bizottság másik magyar tagja megerősítvén kollégája állításait, határozottan elítélte és visszautasította a román nyelvű sajtó által székely terrorizmusnak nevezett jelenség létezését tényként kezelő törekvéseket.
Fejér László Ödön szenátor történelmi példákkal érzékeltette a több mint 1000 esztendeje Erdélyben élő székelyek szabadságtörekvéseit, egyúttal azt is bizonyítván, hogy ez sohasem irányult a románok ellen, és ez ma sincsen másképp. Éppen ezért a román médiában eluralkodott magyar- és székelyellenes rágalomhadjáratnak, illetve úgynevezett székely terroristákról és terrorizmusról szóló híresztelések azonnali beszüntetését követelte.

A kézdivásárhelyi fiatalok védelmét ellátó ügyvéd részletesen beszámolt az őket hatósági részről ért, esetenként a törvényesség határát súroló, illetve azt át is lépő sérelmekről. Közéjük sorolta a letartóztatásukat, fogvatartásukat és rájuk kirótt börtönbüntetést is, ugyanis állítása szerint mindezt bizonyítékok hiányában, csupán a SRI által koholt vádak alapján kellett elszenvedniük.
Beke István felesége emelt fejjel állt ki férje ártatlansága mellett, kijelentvén, hogy egy percet sem tudna olyan emberrel élni, aki hajlamos lenne terrorcselekmények elkövetésére.

Hirdetés
Hirdetés

Vasile Daniel, a bizottság alelnöke az elhangzottakat összegezvén elítélte a román nyelvű média egy idő óta szerinte is nyíltan magyarellenes hangvételét. Ugyanakkor abbéli reményének is hangot adott, hogy a fellebbezés nyomán Strasbourgban majd igazságos ítélet születik ebben az ügyben.
Az ülést követő beszélgetésünk során Fejér László Ödön szenátor úgy vélekedett, hogy a meghallgatás révén a bizottság tagjait sikerült meggyőzni a székely fiatalok ártatlanságáról, akik mellett ő a továbbiakban is teljes mellszélességgel kiáll. Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő azért tartotta fontosnak az általa tető alá hozott bizottsági meghallgatást, mert ez lehetővé tette, hogy kollégái egy hiteles, román nemzetiségű ügyvéd szájából ismerjék meg a történteket, és ezáltal szembesüljenek az igazsággal. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 8., 8:12
    ÉRTÉKELÉS: 50

    Igen, igen! Az igazság most kezdi megmutatni magát, hisz amiről ez eddig beszámolt a román média az mind, mind csak mellébeszélés, és a titkosszolgálat érdekeit szolgálta, és tartotta fen! A valós indító ok, hogy nekik „terrorista kellett” az még mindég nincs felszínre hozva, hogy MIÉRT? Lehet elgondolkodni rajta, de ha az ügy ilyen formába fog folytatódni, és nagyon remélem, hogy nem fog megbicsaklani, akkor hamarosan a MIÉRT-re is meg kapjuk a feleletet. Csak az a szomorú, hogy ennek a mocskos játéknak, két fiatalember a közvetlen áldozata, és a családjaik, meg a hozzátartozóik. Az igazságtalan ítéletet hozók nyomán a két fiatal ember börtönbe került, a családok férj, apa nélkül maradtak gyermekeik lelki világa is sérült, és mindmáig a szinte „szélmalom harcot” tovább kell folytatni, hogy a jogtalanul, igazságtalanul elítélt két család apa mihamarabb vissza térhessen családjaikhoz, a családi fészekbe!