Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Élhető lesz Köpecbánya is?

Élhető lesz Köpecbánya is? Kovászna megye

A baróti polgármester által kezdeményezett falugyűlések sorozata kedden Köpecbányán és Köpecen folytatódott. Köpecbányán majdhogynem csodaszámba ment a találkozó, hiszen, mint a helyiek elmondták, az utóbbi harminc évben ilyen jellegű esemény nem volt az egykor patinásnak számító, ma inkább már csak múltjának romjain élő településen.

Hirdetés
Hirdetés

Benedek-Huszár János polgármester a köpecbányaiaknak is elmondta, szándéka szerint a település arculatát elemeiben fogják megváltoztatni az elkövetkező években: ugyanis, akárcsak Köpec vagy Miklósvár, Köpecbánya is vízvezetéket kap.
– Minden házhoz elhozzuk a vizet – mondta a polgármester –, egyúttal lefektetjük a szennyvízvezetékeket is, utána pedig, miután végeztünk a közművesítéssel, leaszfaltozzuk az utakat. Biztosítom a köpecbányaiakat, hogy ezekre a munkálatokra a következő két-három évben sor kerül, Köpec és Miklósvár mellett Köpecbánya sem fog kimaradni a sorból.

Egy másik nagy téma, amire kitért, a köpecbányai bérlakások helyzete volt. Mint hangoztatta, a baróti önkormányzatnak összesen 106 lakás van a tulajdonában, ebből negyven Köpecbányán található. A gond csak az, hogy az alacsony lakásbérek ellenére – a lakóknak alig 25 lejt kell fizetniük havonta – a bérek fizetésével jelentősen elmaradtak a helyiek, annak is betudhatóan, hogy az elmúlt 16 év baróti önkormányzati vezetői ezzel a helyzettel mit sem törődtek. Mára több ezer lejes tartozások halmozódtak fel, melynek kifizetése érthető gondot okoz a javarészt munkanélküli, többgyermekes köpecbányai családoknak.

Egy fiatal anya azt kérte például a polgármestertől, hogy intézkedjen, ne vágják le mindegyre a villanyát, mintha az áramot is a polgármesteri hivatal szolgáltatná. Benedek-Huszár János kifejtette a helyieknek, a baróti polgármesteri hivatal célja az, hogy a bérlők előbb-utóbb megvásárolhassák ezeket a lakásokat. Elmondta, topográfust alkalmaznak, aki elvégzi a lakások felmérését, hogy a lakók meg tudják azokat vásárolni, ennek feltétele azonban, hogy az elmaradt béreket fizessék ki.

Szakács László alpolgármesternek is a problémák halmazával kellett szembesülnie a helyszínen: a helyiek önkényeskedő legeltetőre, elhanyagolt, nehezen járható utakra, romos és emiatt életveszélyes volt bányaépületekre, buszjáratok hiányára is panaszkodtak.

Köpecen már békésebb hangnemben zajlott a gyűlés. Ott idén a kultúrházat modernizálják, játszóteret építenek az iskola udvarára, megjavíttatják a tűzoltószertárt többek között, október elsejétől pedig a faluban is beindulna a délutáni oktatás. A helyiek kérdéseire Bíró Béla köpeci tanácsos is válaszolt: kiderült, sok köpeci önkéntesen is vállalná, hogy segítse az apróbb, falurendezési munkákban a folyamatos munkaerőhiánnyal küzdő baróti hivatalt. A földek gondjára is kitértek, s Bíró azt mondta, szeretne egy általános felmérést, hogy lássák, hányadán állnak a földekkel – állítja, hogy legalább 100 ha föld mínuszban van az igényekhez képest, a tisztázás viszont nagyon nehéz, mert a korábbi iratok elvesztek, legtöbbször csak a tulajdonosok szavára hagyatkozhatnak a hovatartozás tisztázása ügyében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások