Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfolyik a víz, a probléma marad

Elfolyik a víz, a probléma marad Kovászna megye

A tegnapi megyei tanácsülésre több meghívott jelenlétében került sor, a tanácsosoknak alkalmuk nyílt többek között Kozsokár Attilát, a Kovászna megyei Vízművek igazgatóját is meghallgatni, a szinte folyamatos kézdivásárhelyi vízszolgáltatási problémák ügyében.

Kozsokár Attila elmondta, 2020-ban a céhes városban szinte 50%-kal, átlag havi tízre nőtt a csőtörések és egyéb problémák miatti közbelépések száma az előző két évhez képest, aminek oka az elöregedett vezetékhálózat. A kézdi önkormányzattal együttműködésben próbálják ezeket megoldani, a Fenyves utcában már befejezték a vezetékek cseréjét, a Molnár Józsiásban és a Bem József utcában jelenleg is dolgoznak. Kritikus pontként említette a Csernátoni, Eminescu, Molnár Józsiás utcákat és a Gyárak útját, majd elsősorban azokra a problémákra tért ki, amelyek miatt többet reklamálnak a fogyasztók: ezek közül az első, hogy nem mossák a hálózatot.

Az első negyedévi betervezett mosatás valóban elmaradt a járvány miatt, de ezt egyébként is csak ott tudják elvégezni, ahol vízcsapok vannak. A lakosság hiányolta a megfelelő időben történő tájékoztatást főleg a víz elvételét illetően: most új kommunikációs szakember van a vízműveknél, tudtuk meg, aki a honlapot és a közösségi oldalt is friss információkkal tölti fel, a vízszolgáltatásnak betervezett és váratlan felfüggesztéseit ezeken a felületeken, és ha lehet, a sajtóban is közzéteszik.

Balázs Attila, kézdivásárhelyi megyei tanácsos számonkérésére válaszolva Kozsokár azt is elmondta, hogy azért nem a kritikus pontokon dolgoznak legelőször, mert az önkormányzat dönti el, hol folytathatnak munkálatokat. Továbbá, hogy a víznyomás a tömbházak harmadik, negyedik emeletein akkor esik, amikor valamilyen munkálat miatt egy víztartály kiesik a rendszerből, és a maradék nem elegendő a szokott nyomás fenntartására, hogy a víztorony (amely működésének idejében a jelzett probléma nem állt fenn) az önkormányzat tulajdona és az ő döntése lehet annak visszaállítása is. (12 évvel ezelőtt szintén a városvezetés és a vízművek akkori vezetése döntött annak használaton kívül helyezéséről is).

A fogyasztás túlszámlázása kapcsán szóba került, hogy a törvény szerint a fő csatlakozón levő vízóra lehet az egyedüli számlázási alap, ezt osztják tovább, de az is probléma, hogy a lakások vízóráinak többsége nagyon rég lehetett metrológiailag hitelesítve, a vállalat által kihelyezetteket viszont kétévenként ellenőrzik. A Vízművek profitját firtató kérdésre válaszolva pedig elhangzott: tavaly a szolgáltató vállalat bruttó 700, nettó 400 ezer lejes profitját az Európai Fejlesztési Banktól felvett hitel törlesztésére fordították.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 19., 7:02
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Kedeves eloljarok!

    “törvény szerint a fő csatlakozón levő vízóra lehet az egyedüli számlázási alap”
    Tessenek torvenyt valtoztatni. Onok ha megvaltoztassak, ugy kell, hogy szamlazzanak.
    Terjenek vissza a szemely alapu szamlazasra. Minden problema megoldodna… Tobb varosban is igy csinaljak amugy.

    • User
      Dátum: 2020. június 19., 14:47
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Igy van, es ezt a torvenyt itt helyben, a megyeben kell meghozni! Megyei vagy helyi tanacshatarozat. Onnantol ugy szamlaz a vizszolgaltato. Nincs tobbe ez a nagyon egyszeru valasz, hogy mi a foora szerint kell szamlazzunk!

  • User
    Dátum: 2020. június 19., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Vegyetek nemet csoveket,ne kinait es akkor nem fog elfolyni a viz. Csak az a baj,hogy akkor nem lehet majd a csovek arabol lenyulni a penzt,mert azok dragabbak !

  • User
    Dátum: 2020. június 19., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Egyszerűen inkompetensek, fel kell vállalni, hogy nem tudják végezni a dolgukat és nem mást hibáztatni. Az önkormányzat a többi Háromszéki várossal az ADI AquaCov tagja, az ADI AquaCov bízta meg a „szakcéget”, hogy végezze a dolgát, amire nem képes. Ilyen kijelentésekkel megint csak azt bizonyítják, hogy fogalmuk sincs mi történik, nem beszélve a tegnapi Sárfalván történt ÚJ vezeték meghibásodásakor egyszerűen NULLA szinten kezelték és kezelik a helyzetet. Nem tudják miért szakadt el…. A technikai tudás hiánya mellett hatványozottan a jóindulat és elkötelezettséghiány is tükröződik vissza az eddigi tapasztalatok alapján.

  • User
    Dátum: 2020. június 19., 12:15
    ÉRTÉKELÉS: 14

    A számlázással kapcsolatba, csak annyit, hogy a hármasszabály alapú elosztás egy nagy baromság. Itt is látszik, hogy ezt nem szakember találta ki hanem politikus és semmi köze a fizika törvényeihez. Azt sem értem, hogy ha a “törvény szerint a fő csatlakozón levő vízóra lehet az egyedüli számlázási alap” akkor miért nem itt vizsgálják/állapítják meg a vízminőségét és nem a vízháznál, vagy talán attól félnek, hogy itt a víz még az ipari víz besorolásnak sem felelne meg?

  • User
    Dátum: 2020. június 19., 13:48
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ezzel még a lakosság problemaja halad és marad itt az a baj. Továbbá is fizessük a szép számlákat s őket nem érdekli hogy ha minden nap elszakadnak a csövek amig a fogyasztók kifizetnek minden csepp vízet. Köszönjük a nagy semmit. Inkompetens vezetés ha nem tud megoldási találni rá kedves igazgató úr le kell mondani és át kell adni a helyet olyan személynek aki megoldja a Kézdivásárhelyiek problémáját ez érvényes a polgármester úrra is!!! Mert a vízszolgáltatás lenne az első és legfontosabb dolog egy városba ja és nem beszélve a minőségéről mert ami a csapból folyik az minden csak nem ivóvíz!!!! A szép nagy számlák mellett vesszük az ivóvizet!!! Hajrá Kézdivásárhely !!!

  • User
    Dátum: 2020. június 19., 21:36
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Amikor szerda este vissza adtak a vizet a Bem utcaba tortent csatlakozas majd cso szatvalas utan a viznek TRAGYALE szagja volt meg csutortok delelott is.Nem is csoda hiszen a betongyurukbol szivargott a szennyviz a kiasott godorbe es innen bekerult az elszakadt vezetekbe.Minden csotores utan a SANEPID miert nem vesz vizprobat az erintet utcak lakasaibol-szuroproba- hadd lassak ihato a viz vagy tele van bacilusokkal.Ez lenne a minimum,elvarhato reszukrol.

  • User
    Dátum: 2020. június 20., 11:38
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Egy felelős van : a polgármester! A törvény lehetőséget ad neki, fellépni a vizszolgaltatoval szemben! De ő most is, mint mindig, lapit a nyugdíjas klubban és várja a következő kolbásztöltő versenyt!