Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfogadták az idei költségvetést

Elfogadták az idei költségvetést Kovászna megye

Abszolút értékben rekordnagyságú költségvetéssel indul az évnek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, mely jelentős beruházások, fejlesztések megvalósítási fázisába lép idén és jövőre. Közülük a legnagyobb a 70 millió eurós befektetéssel megvalósuló terelőút, melynek építése tavasszal indul.

Hirdetés
Hirdetés

Antal Árpád polgármester online sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a város számára milyen perspektívákat nyit az idei, 227 millió lejes bevétellel számoló költségvetés, melyet még további, uniós és kormányzati pénzalapokkal számítanak megfejelni. Ezt a büdzsét a tegnapi ülésén hagyta jóvá a helyi tanács.

Év elején már az is pozitívum, hogy a városnak nincs adóssága, bankhitele, illetve hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának, a megyei és a városi önkormányzat jó együttműködésének köszönhetően tavaly sikerült olyan jelentős beruházásokat megvalósítani, mint a dohánygyár megvásárlása.

A terelőúton kívül, mely nagyságrendileg minden mást beruházást megelőz, több más projekt is a megvalósítás előrehaladott fázisában van, de közülük jó néhány csak a következő években fog betetőzni: az állomási tó kialakítása például idén befejeződik, de az első, emeletes parkolóház építése, mely a közművek és a közszállítási vállalat jelenlegi székhelyének területére van tervezve, épp csak elkezdődik. Több városrendezési terv van folyamatban, amelyek megelőlegezik az utóbbi évek legnagyobb lakásépítési programját: ANL-s, szociális és szükséglakások, a tanügyi és egészségügyi személyzetnek szolgálati lakások épülnek, összesen több száz (nyilván nem egy év alatt).

A Csíki utca felújítása is zajlik, de a kisstadionnál is folytatódnak tavasztól a munkálatok, az új inkubátorház és vásárcsarnok építése is elkezdődhet. A két dolgos, nehéz esztendőben, mely az önkormányzat előtt áll, szükség van a polgárok türelmére és támogatására is, hangsúlyozta az elöljáró. Mindezen beruházások előrehaladtát csak a romániai körülmények között megszokott rizkófaktorok veszélyeztethetik, mint az elhúzódó közbeszerzési eljárások, a liciten nyertes kivitelezők komolytalansága, a megugró anyagárak vagy személyzeti költségek, melyekhez nem társul megfelelő jogi keret. Minden eshetőségre készen, a város tartalék­alapjába nagyobb pénzalapot helyeznek letétbe.

Az infrastrukturális befektetések mellett az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ezekkel arányban álljanak a közösségépítő törekvések: így az ösztöndíjprogramokra, prevenciós jellegű és szociális programokra is figyelmet fordítanak. A tanügyi intézmények fejlesztése és felszerelése mellett a kis- és középvállalkozásokat is támogatják, új munkahelyek létrehozására és „minél magasabb” bérek kifizetésére ösztökélvén őket.

Antal Árpád elmondta, a közvélemény-kutatások szerint a város polgárainak többsége úgy látja, Sepsiszentgyörgy jó irányba halad, de a következő két évben még látványosabban előre fog lépni a város – ígérte. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük