Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elbocsátások a konfekcióiparban

Elbocsátások a konfekcióiparban Kovászna megye

Szorult helyzetbe került a Háromszéken hangsúlyos, nagyon sok család megélhetését biztosító konfekcióipar a koronavírus-járvány miatt, a kézdivásárhelyi cégek közül kettőben is elbocsátásokra kényszerültek, 67 alkalmazott veszítette el az állását.

Hirdetés
Hirdetés

– Az év elején még bizakodva néztünk 2020-ra, és nem gondoltuk, hogy pár hónap alatt minden megváltozik körülöttünk. A koronavírus európai elterjedése megállította a gazdasági életet, bezártak az üzletek, az utcára is korlátozásokkal lehetett kimenni, és sajnos, a veszély még mindig nem múlt el – vázolta fel a helyzetet Bakk-Vitális Kinga, a Zarah Moden és New Fashion készruhagyárak vezetője.

Emlékeztetett, vállalatuk 30 év alatt bebizonyította, hogy emberközpontú, több mint 1600 munkahelyet, megélhetési lehetőséget teremtett, segítette a rászorulókat, a gyerekeket és szépkorúakat egyaránt. A konfekcióipar azonban szezonra dolgozik: a nyári szezonra legyártott nadrágok április helyett júliusban kerültek üzletekbe, így azt a mennyiséget, amit 5 hónap alatt lehet eladni, nem sikerült két és fél hónap alatt értékesíteni, nem beszélve arról, hogy a vírus miatt a vásárlási kedv is lankadt.

– Újra nyári szezonra gyártunk, és a fenti okok miatt a kuncsaftok nem rendelték meg a számunkra szükséges mennyiséget, ez maga után vonta a gyártási kapacitás csökkentésének szükségességét is, így októberben 42 munkahelyet kellett megszüntetni. A forgalom csökkenése egyben a gazdasági mutatók romlásához is vezetett, tehát költségcentrikus intézkedésekre is szükség lesz. Vállalataink nem zárnak be, hiszen az évek során a vezetőség és a tulajdonosaink stabil gazdasági hátteret biztosítottak. Továbbra is figyeljük a piac alakulását, és megteszünk mindent, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság következményeit enyhítsük – biztosított az igazgatónő.

A Secuiana gyárnál is elbocsátásokra kényszerültek, Dobra László igazgató megkeresésünkre elmondta: hasonló helyzetben vannak, egyértelműen a vírus számlájára írható a kialakult állapot. Nem érkezett elegendő megrendelés, a 415 alkalmazottból 25-öt kellett emiatt elbocsátaniuk. Végkielégítésre nincs lehetőség, de bár októberben már nem kell bejárniuk dolgozni, egy havi fizetéssel segítik őket, az elbocsátottak között szakképzelten és szakképzett alkalmazottak is vannak, tette hozzá Dobra.

Kézdivásárhelyen az elmúlt pár nap központi beszédtémáját a készruhaipar helyzete képezte, az elbocsátások híre riadalmat keltett. Joggal, hiszen nagyon sokan (a céhes városból és a környező falvakból) alapozták megélhetésüket a „nadrággyárakra”. Számtalan család van abban a helyzetben, hogy a konfekcióiparban dolgozó anya fizetése jelenti az egyetlen jövedelmet, a férj munkanélküli, esetleg a háztáji gazdaságban dolgozik, így sokak megélhetése kerül veszélybe, ha nem stabilizálódik az iparág, erre azonban helyi szinten aligha lehet hatni. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 5., 16:50
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Milyen erdekes hogy erre csak a valasztasok utan kerul sor, hat nem pazar , ehez mit szolnak elojaroink? S ez meg csak a kezdet kedves UDMR -s tamogtok ! Bizalom – Bisztonsag – bla bla bla, lehet epiteni az uszodat csak nem lessz fizu pancsolni !

  • User
    Dátum: 2020. október 5., 17:06
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Diszkrimináció! A kisebb falvak ki taszítása.
    Nincs szükség a vírus miatt a munkásokra? Csak az irodai munkásokra? Le a kalappal a vezetőség összes tagja előtt aki azt a döntést hozta meg, hogy a leépítést a falusiakon kezdik nem pedig azon személyekkel akik nem teljesitik a napi normájukat!

  • User
    Dátum: 2020. október 5., 18:42
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Mind ehez csak annyi hozzafuznivalom van , hogy majd amikor minden a regi kerrkvagasba kerul remelem a falusiak lesznek annyira ugyesek ew tesznek a cegekre amikor majd ujra az ok kezik munkaikra szorolnak. A vezetosegbol is bocsajtnak el ha van kozottik falusi?

  • User
    Dátum: 2020. október 5., 19:17
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A megye vezetősége, a város vezetősége, hogyan segíti majd a munkanélkül maradt családokat??? Milyen tervük van Munkahelyi teremtés szempontjából??? Végül is a vakasztasi kampány során a Munkahelyi megőrzés és a Munkahelyi teremtés is elhangzott .

  • User
    Dátum: 2020. október 5., 23:32
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Mind ahogy tudjuk, hogy a koronavírus európai elterjedése megállította a gazdasági életet, nincs szükség az élőálított nadrágokra. A varrógépbe keményen dolgozó munkásokra nincs szükség. De! Az irodai munkásokra van! (Az irodán nem tett kárt a koronavírus , hogy pár személyt onnan is elbocsájtásnak!)
    A vállalat 30 év alatt sok mindent be bizonyíthatott de emberségből még semmit! Diszkrimináció ahogy a Zarah Módén és New Fashion készruhagyár vezetősége eljárt. Le a kalappal az egész vezetőség előtt, aki azt a döntést hozta meg, hogy a leépítést a falusiakal kezdjék és nem azon személyekkel akik a normájukat nem tudjak teljesíteni!

  • User
    Dátum: 2020. október 6., 7:41
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Hatni sem lehet, számítani sem kellene. A háztáji gazdaság szerencsére a mi térségünkben sokak számára nyújt munkásabb, de biztosabb megélhetést. Nem kellene a munkanálküliséggel majdnem egyszintre sorolni. Arról nem is beszélve, hogy manapság minél kisebb egy település, annál biztonságosabb járványügyi szempontból. Abban bízom, hogy akik most elveszítették a munkahelyeiket, erre gyorsan rájönnek és visszaköltöznek falura. A többi hozzászólonak üzenem, nem az udmré a hibás, hanem aki rászavaz vagy egyáltalán nem szavaz. Jól fizetett tanár is lehet akárki, aki a tanulást választja. Most sem késő. Ha olyan nagyon hiányzik az iskola, akkor nem szidni kellene a tanárokat, hanem megbecsülni. Az iskolának igenis van köze mindenhez. Minél butább a nép, annál könnyebb vezetni.

  • User
    Dátum: 2020. október 6., 14:12
    ÉRTÉKELÉS: 6

    indulatok azok vannak, de nem sok koze van ebben a pillantaban a tanugyi kaderoknak a jelenlegi elbocsajtasokhoz a konfekcioiparban. sajnalatos dolog, de….