Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ékszer Nagyajta központjában

Ékszer Nagyajta központjában Kovászna megye

Nagyajta legreprezentatívabb épülete, a vártemplom után, a település központjában található épületegyüttes, mely 1904 és 1908 között hivatali célokra épült, ma a polgármesteri hivatalnak és a kultúrotthonnak ad helyet. 2010-ben B kategóriás műemléképületté nyilvánították, 2017-ben fogtak neki teljes körű restaurálásának, melyet mára befejeztek.

Hirdetés
Hirdetés

Az ingatlan kívül-belül új fényben pompázik, szinte szó szerint: az épületegyüttes nemcsak visszakapta régi pompáját, de igazi ékkövévé vált a falunak. Bihari Edömér polgármester elmondása szerint Erdővidék turisztikai körforgásában is helyet kap majd az épület, vagyis látogatható lesz.

Uniós pályázatból újították fel: 500 ezer eurót nyertek erre a célra, ami első olvasatra sok pénznek tűnhet, de amikor számba vesszük, mennyire aprólékos munkát kellett elvégezniük az építészeknek, illetve a kultúrotthon mennyezetét borító falfestmény restaurátorainak, már megváltozhat a véleményünk. Az épület maga meglehetősen bonyolult szerkezetű, két, egyenként több helyiségből álló szárnya van, a központi részt pedig a maga hatalmas termével a kultúrotthon foglalja el meg a hozzá tartozó színpad. Belül mindennek új illata van: a padlózat új, a nyílászárók kicserélve, az uralkodó hangulatot egy szóval lehet jellemezni: kellemes.

– A felújítás során a legtöbb gond azzal volt, hogy meg tudjunk felelni a modern tűzvédelmi előírásoknak – mondta az elöljáró. Egy kívülálló számára elképesztő megoldásokkal éltek a felújítást végző sepsiszentgyörgyi Baumeister cég dolgozói: meghagyták például belül a folyosóra néző ablakok régi kereteit, kívülről azonban tűz­álló pótüveg segíti a biztonságot. A kultúrotthon termében gombnyomásra nyílnak a színpad mögötti szellőztető ablakok, ugyanúgy a padlásteret önműködően záródó ajtó védi, ha esetleg tűz ütne ki. Mindez már a jövő technológiája, és öröm, hogy ilyen szintű felújítás Erdővidéken megvalósulhatott.

Rendkívülinek mondható a restaurátorok munkája is: Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi restaurátornak és csapatának aprólékos munkát kellett végezniük, ezt követelte ugyanis a kultúrotthon nagytermének mennyezeti freskója, a maga csaknem 200 négyzetméterével. Munkájuk nyomán eddig nem látható színek kerültek lámpafénybe, s bár az épület fűtésrendszere is teljesen megújult, a régi kályhákat a teremben meghagyták, az összkép így ötvözi a régmúlt építészeti hagyományait a jelen modernitásával.
– Az épület belső szerkezetén nem változtattunk, viszont néhány meglévő helyiséget átalakítottunk. Például új mosdókat alakítottunk ki, illemhely áll a mozgássérültek rendelkezésére is – részletezte az elöljáró.

Hozzáfűzte, hogy Nagyajtán, amióta a felújítás zajlik, a közhangulat kissé megtorpant, a településen ugyanis felújítás alatt van az unitárius és a református templom is. A polgármester azonban bizakodó: jövőre, ha ezek is elkészülnek, talán várható, hogy az embe­rek kedve is jobbra fordul. Egyébként pedig tervezik a település egy másik nagy (közel 400 négyzetméteres) épületének, a volt huszárlaktanyának is a restaurálását, melyben orvosi és fogorvosi rendelő, multifunkcionális terem kapna helyet, nagy padlásterében pedig vendégszobákat alakítanának ki. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások