Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Együtt a család

Együtt a család Kovászna megye

Bár a magáncégek tulajdonosai zúgolódnak, hogy túl sok az ünnepnap, és ez mind bevételkiesést jelent, mégis a gyermeknap hivatalos szabadnappá tételét jó húzásnak tartjuk a tőlünk túl sok piros pontot nem kapó törvényhozók részéről. Tegnap – de volt, ahol már tegnapelőtt – megyeszerte gyereknapi foglalkozásokat tartottak, az alábbiakban ezekből szemelgettünk.

 

Tegnap jó volt gyermeknek lenni Szentgyörgyön (talán nem is csak egy napig), a főtéren és a park sétányain alig lehetett pár szabad négyzetmétert találni, hiszen sátrak, programok tucatjával várták a kisebb-nagyobb közönséget. Felnőtt legyen a talpán, aki bírta a menetet a sokkal nagyobb energiaadaggal felruházott csemeték mellett, akik mindent látni–hallani–kipróbálni akartak. Például a rendőr- vagy tűzoltóautóba beülni, a Vöröskeresztnél a kötözésre váró malackát ápolni, számukra szalma, tégla vagy faházat eszkabálni papírból, a szomszédban gipszből kiöntött formákat kifesteni vagy a dinoszauruszt meglovagolni, kiszínezni és felvágni, összerakni és kiválogatni, meghúzni és elengedni.

A Dajka bolt sátrában a babahordozás mindennemű eszközeit és a Beto hintákat népszerűsítették, de sikere volt a natúr faállatkáknak is, amelyek némi színre vágytak, a dugóval működő fapuskának. A könyvtár munkatársainak segítségével mondatokat rakhattak ki kósza szavakból, memóriajátékot is játszhattak, a Diakóniánál és a tér összes hasonló vállalkozásánál sorok kígyóztak az arcfestést kipróbálandó. Csillámtetkót is lehetett kérni, vásárfiát is hazavinni, hiszen kiköltöztek a térre a gyermeket célzó áruikkal a boltok és a kézművesek. Zöldi Lara énekelt, és persze nem maradt el a sport sem, zumbáztak a leánykák, és a park felső sétányán óvodások, elemisek szaladtak-bicikliztek versenyt az Alpinsport Egyesület buzdítására.

 

Gyereknap, amely az egész családé!

Le a kalapokkal mindazok előtt, akiknek szerepük volt abban, hogy a kézdivásárhelyi családok ilyen tartalmas programsorozaton vehettek részt május utolsó és június első napján. Szándékosan írunk családokat és nem csak gyerekeket, hiszen az apróságokat kísérő szülők számára is minden bizonnyal szép emlékként marad meg az együtt töltött idő. Szerdán kissé elbizonytalanított némelyeket a csepergő eső, de ez sem állíthatta meg az V. Gyerkőcnapokat: a sportcsarnok melletti füves teret a délutáni programkezdésre (a Molnár Józsiás Iskola zenetagozatosainak koncertje) már megtöltötték a kicsik-nagyok, majd a Mesehetes koncertje és a LabKids tudományosműhely bemutatója következett. Az Alma együttes apró rajongói is csatasorba álltak, a kitartás meghozta gyümölcsét: a népes közönség együtt dúdolta az ismert dallamokat. A zenekar tökéletes választásnak bizonyult, hiszen nem csupán a kézdivásárhelyi és környékbeli kicsiknek szerzett örömet, nagyon sokan érkeztek Hargita, sőt Brassó megyéből is magyar gyerekdalokat hallgatni.

Csütörtökön aztán teljes gőzzel beindult a rendezvény, felsorolni is sok, hogy a szervezők (a Vigadó Művelődési Ház és a helyi önkormányzat partner egyesületekkel, civil szervezetekkel együtt) mennyiféle tevékenységet, szórakozási lehetőséget kínáltak. Koncertek, bábszínház, közös éneklés, vetítések, mozgásra bíró játékok, nemezelés, versenyek, rendőrségi és tűzoltósági bemutató, táncbemutatók, ismerkedés kutyaiskolába járó ebekkel, táncház kínálta magát, csak győzzük követni! Büszkén hordozták a kicsik az általuk készített finom, törékeny üvegtárgyakat is, lufikat ajándékoztak egymásnak, „csak úgy”, kedvességből, közösségi szellemből sem volt hiány. Sportversenyekre is lehetett nevezni – a mostani szülők nosztalgiával emlékezhettek „saját” gyereknapjaikra, amikor a kötelező bicikliversennyel nagyjából le is volt tudva a jeles esemény. Ahogy egy anyuka megfogalmazta: valódi ajándék ez a szabadnap a szülőknek is, hiszen együtt az egész család, és minőségi időt tölthetnek el közösen, az ilyen ritka órák értéke pedig felbecsülhetetlen.

– Az idei az első alkalom, amikor ezen a helyszínen zajlott a Gyerkőcnapok, és ihletett döntésnek bizonyult, hiszen nagyobb tömeget vonzott a rendezvény, mint bármelyik korábbi kiadás alkalmával. Több száz gyereket sikerült megmozgatnunk, az örömük pedig elég lendületet ad ahhoz, hogy jövőre ugyanitt, ám más felhangú, változatos, újszerű, izgalmas programsorozattal kedveskedjünk nekik – értékelt Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója, a lapzártánkkor még zajló rendezvény főszervezője.

 

Vidámság Baróton

A baróti polgármesteri hivatal, a városi művelődési ház, a Tanulók Klubja közös szervezésében idén is megtartották Baróton a gyermeknapot, a helyszínen tapasztaltak szerint még nagyobb sikerrel, mint az elmúlt években. A Rózsa utca egy szakaszán tegnap 14 órától lezárták a forgalmat, az utcaszakaszt a kicsik vették birtokukba. Sokan közülük kerékpárral érkeztek, ők két keréken ügyeskedtek, a számukra rendezett versenyen akadályokat kellett kikerülni, kerékpárral egy tárgyat dobozról elvenni, aztán visszatenni. Mások aszfaltrajzoló képességeiket próbálhatták ki, táncolhattak, lufit is rajzolhattak, zsákban futhattak. Kézműves sátrak is voltak felállítva, melyek alatt szintén hasznosan tudták a gyermekek tölteni az időt, a gyermeknap vidám voltát itt arcfestéssel is fokozni lehetett.

Sok szülő, nagyszülő a járdáról boldog arccal figyelte gyermeke, unokája ténykedését, voltak, akik csak együtt sétáltak, nézelődtek, örvendtek a közös együttlétnek. Színt vittek a gyermeknap rendezvényébe a baróti Alterego amatőr színjátszó csoport tagjai is, élő szobrokkal, tánccal tarkítva a kellemes, vidám délutánt.

 

„Ez a nap róluk szól”

Tegnap délelőtt a kovásznai művelődési ház és a helyi önkormányzat szervezésében gyermeknapi rendezvénysorozatot tartottak a művelődési ház udvarán, a sétatéren és a művelődési központ előtti útszakaszon. A szervezők számos érdekességgel várták az érdeklődőket: a gyerekek különböző műhelyekben ügyeskedhettek, volt festőműhely, quilling, aszfaltrajt, arcfestés, míg a táncos kedvűek zumbázhattak. A sportkedvelők gördeszka-, illetve görkorcsolya-versenyen vehettek részt, a mozi előtti úton ugyanakkor rendőrkutya-bemutatót is rendeztek, ahol kiderült, milyen fegyelmezettek kell legyenek a farkaskutyák. A gyermeknap keretében a korábban meghirdetett rajzpályázat eredményeit is kiosztották. Kategóriák szerint első helyezettek lettek: Grânșor Elena (óvoda), Pászka Gergő (nulladik osztály), Soós-Benke Helga (1–2. osztály), Borsó Norbert (3–4. osztály) és Bede Anita (a középiskolások körében).

A rendezvényen fellépett az Akusztik zenekar gyerekdalokat, az amerikai Micah Thompson spirituálékat adott elő. Butyka Gyula, a művelődési ház alkalmazottja elmondta, „a rendezvény célja a szórakoztatás, a jókedv biztosítása a gyerekek számára úgy, hogy minél több tevékenységbe bevonjuk őket, hogy érezzék, ez a nap róluk szól”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások