Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyre több a képzett diák

Egyre több a képzett diák Kovászna megye

Csütörtökön ismét benépesült Sepsiszentgyörgy főtere a Kovászna Megyei Vöröskereszt által megszervezett elsősegélynyújtó-versenyre érkezettek csapataival, százakat mozgósított a lelkesedés és néhány elhivatott pedagógus.

Hirdetés
Hirdetés

A két korosztályban, – V–VIII.-nak és IX–XII.-nek – meghirdetett versenyre 26 líceumi és 76 általános iskolás csapat nevezett be, ami azt jelenti, idén is legalább 510 diák készült fel az alapvető elsősegélynyújtási ismeretekből, tehát tudnak helyesen mentőt hívni, égés, fulladás, ficam, törés, eszméletvesztés esetén biztosítani a beteg stabil állapotát az orvosi mentőcsapat kiérkeztéig. A megye minden városából és mint-egy 25 vidéki településről készültek a gyerekek erre a napra, amikor is egy tíz kérdéses tesztre kellett válaszolniuk 3 perc alatt, majd négy tényleges helyzetben kellett számot adniuk lélekjelenlétükről és ismereteikről: vagyis önkéntes diákok színészkedtek, játszottak el egy helyzetet, amelyben segítségre szorulnak, erre kellett gyors megoldást találni.

A pedagógusokat Cezar Popescu mentőorvos, Bedő József és Konrád András László készítette fel arra, hogy a maguk során diákjaikat oktassák. Tóth Márta zenetanárnő, aki elkísérte a versenyre tanítványait, elmondta: a Nicolae Colan-iskola Waldorf-tagozatos hatodikosai első felhívásra jelentkeztek a versenyre, rendkívül lelkesen készültek, érdekesnek tartották a tanfolyamot, éppen ezért izgulnak most annyira. Bevallása szerint számára is hasznos volt a tanfolyam, magabiztosabbnak érzi magát, és talán bátrabban hív majd mentőt szükség esetén. Az, hogy már a diákok is birtokában vannak az elsősegély-ismereteknek, megnyugtató a tanárnőnek is, mert egy táborban valamely kisebb balesetnél számíthat arra, hogy ők is feltalálják magukat, segíteni tudnak magukon vagy társaikon. Tóth Márta nagyon értékelte a Cezar Popescu doktor ügyhöz való hozzáállását, őszinte segíteni akarását is.

A versenyen szerzett pontok összesítése után a végső rangsor idén úgy alakult, hogy a középiskolás csapatok közül mindegyik dobogós a szentgyörgyi Református Kollégiumból került ki: 1. a Segítség, bajban vagyok, 2. az Ugandai doboló görények, 3. az SOS csapat. A gimnazisták csoportjában az első a Túróczi Mózes-iskola Axonok csapata, 2. a Molnár Józsiás-iskolából a Hemoglobin, 3. a zabratói csapat lett. Kovászna Megye Tanácsa támogatásának köszönhetően a diákok pólókat, adathordozókat, elektromos fogkeféket kaptak jutalmul.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások