Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egymillió a leköszönő kormánytól

Egymillió a leköszönő kormánytól Kovászna megye

Öt napirendi pontból álló tanács­ülést tartottak tegnap Baróton. Mint már az ülés elején kiderült, a város igencsak jól járt a Dăncilă-kormány távozásával: a menesztett kormány jótékony „kegyelemdöfésként” jóváhagyott még egy csaknem egymillió lejes (pontosan 970 ezer lejes) támogatást a településnek, amit a város­atyák bevettek a költségvetésbe.

Lázár-Kiss Barna polgármester elmondta, a Kovászna megyei települések közül Barót kapta a legnagyobb összeget költségvetés-kiigazítás gyanánt, ám nem okoz fejtörést a városvezetésnek, hogy mire költse a sok pénzt, ugyanis a városházán éppen 600 ezer lej értékű kifizetetlen számla van, egy, a kórháznál elvégzett javítás önrészét is fedezniük kell ebből a pénzből, és ami még megmarad, azt kurrens költségekre költik – hangoztatta az elöljáró. Még a volt polgármester, a jelenleg ellenzéki (értsd nem RMDSZ-es) tanácsos, Nagy István is örvendett, hogy végre valamiben, ezúttal nevezetesen pénzosztásban, Barót is a lista élére került, de felhívta utódja figyelmét, hogy nemrég azt ígérte, hogy Miklósváron idén kiöntik a ravatalozó alapját.

Hirdetés
Hirdetés

Lázár-Kiss az ülés vége felé elmondta, jól fogott a pénz a régi kormánytól, de reméli, hogy az új kormány sem változtat a városban épphogy elkezdődött munkálat finanszírozásának menetén: az új iskola építésének folytatására célzott, melynél a munkát felvállaló cégek egyelőre a területet rendezték, takarították, és megállapították, hogy az évtizede félbehagyott építkezés dacára a félkész épület elég jó állapotban van.

Szó esett továbbá a Petőfi és a Víz utcák tervbe vett felújításáról is, a Petőfi utcával kapcsolatosan az elöljáró kifejtette, hogy zajlik az itt lakók csatlakoztatása a szennyvízvezetékre, alig van család, aki ne csatlakozott volna, de csak ezen munkálat befejezésekor lehet érdemben beszélni a következő lépésről, vagyis az utca modernizálásáról, ami sokak régi óhaját képezi.

A miklósvári falufelelős gödrös utcák lekavicsozásának szükségességéért emelt szót, a városvezetéstől ígéretet kapva, hogy amint lehetséges lesz, megoldják a gondot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük